Kiállítás

2024.06.15. 11:00

Kilencedik alkalommal tekinthetjük meg a PC-k aranykorát Fülén

Ahogyan az elmúlt években, úgy idén is megrendezik a fülei Petőfi Sándor utca 12-es szám alatt az ország legnagyobb retro számítógépes kiállítását, a Bacsis Retró Számítógép Kiállítást (BRSZK).

A kiállításra évről évre egyre többen kíváncsiak

Fotó: FMH-archív

A most már közel 1000 m2-es területen tartandó eseménnyel kapcsolatban a főszervezőt, Orsovai „Bacsis” Sándort kerestük meg, aki készségesen válaszolt néhány kérdésünkre a rendezvény kapcsán.

Honnan jött eredetileg az ötlet egy ilyen léptékű esemény megszervezésére?

– Fontos kihangsúlyozni, hogy az ország legnagyobb retro számítógép kiállítása vagyunk már, és hogy ilyen léptékű legyen, hát ez nem, hogy ötletként, de semmilyen formában nem merült fel korábban. 10 éve csináltam meg az első kiállítást, ami egy nagyon amatőr, cirka 15 számítógépből kiállított, kiállításnak is jóindulattal nevezhető rendezvény volt. Érdeklődéstől függetlenül úgy terveztem, hogy csinálok (igen, szigorúan egyes számban, hiszen az első 2-t egyedül csináltam, amit szintén azért fontos kiemelni, mert mára már egy 60 fős csapattal dolgozom) egy második rendezvényt is, ami majd segít eldönteni, hogy van-e/lesz-e értelme folytatni.
Nos a második is erősen gyerekcipőben járt, de a fejlődés, mind a kiállított gépek, mind a látogatók terén tetten érhető volt. Így elhatároztam, hogy van értelme folytani. Onnantól kezdve viszont, hogy egyre nagyobb teret kapott, csatlakoztak hozzám további vendég kiállítók is, így még nagyobbá téve a következő, majd az azt követő rendezvényt. Így lépkedtünk évről évre tovább, és nőtt a rendezvény évről évre tovább. Szóval még 5 évvel korábban sem mertem remélni, hogy egy ekkora rendezvény lesz ebből az egészből.

Mekkora növekedést várnak részvételben tavalyhoz képest?
– A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy minden egyes rendezvényen a látogató szám 20%-al növekszik. Tavaly már ezer fő látogatott el hozzánk. Így idén azt várom, hogy picit több, mint ezer látogatónk lesz. Ha azt vesszük, hogy ez egy réteghobbi, és hogy ez a bő ezer látogató akár az ország másik pontjáról kifejezetten ezért látogat el hozzánk, azaz nem csak arról van szó, hogy "sétálok az utcán, és egyszer csak szembe jön velem ez a kiállítás, na jó, ha már erre jártam, akkor benézek", hanem tényleg kifejezetten a kiállítás miatt jönnek el, akkor ez azért nem egy rossz eredmény.

Melyik a kedvenc számítógépe/konzola és játéka, miért?
– Mára tényleg elmondható, hogy minden ami számítástechnika, az nálunk van. Legyen szó PC-ről, 8 bites gépekről, konzolokról, telefonokról, manager kalkulátorokról, 3D nyomtatásról, amatőr rádióállomásról stb. Viszont minden egyes kategóriának külön szakértője/felelőse van. Én a szervezésen kívül az x86 kompatibilis PC-kért felelek, és ezeket állítom ki, szóval én csak a saját PC-imről tudok nyilatkozni. Az én személyes kedvenceim a PC-ken belül is a gázplazma kijelzős gépek, ezek már mind karcolják a 40 éves kort. Mai szemmel nézve egyszerre adják vissza a retro feelinget, és tűnnek "bájosan futurisztikusnak". Ilyen gépek is megtekinthetők lesznek a kiállításon.

A Bacsis Retró Számítógép Kiállítást június 29-én szombaton és 30-án vasárnap rendezik Fülén.
A szombati napon 10 órától 20 óráig, a vasárnapi napon 10 órától 18 óráig várják az érdeklődőket a Petőfi Sándor utca 12. szám alatti tornateremben.
A kiállítás látogatása teljesen ingyenes.

Szerző: Kovács Patrik

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában