Választási fórumot tartottak Dégen

2024.06.01. 09:00

"Hatalmas erő rejlik a településünkben"

Szép számmal érkeztek az érdeklődők a színházteremben megtartott eseményre.

Bokányi Zsolt

Varga Gábor és a település polgármestere hosszú ideje dolgoznak már együtt!

Fotó: Bokányi Zsolt / FMH

Polgármesteri választási fórumot tartottak Dég településen, ahol Gárdonyi Sándorné, a jelenlegi és egyben jelöltként is induló településvezető hívta az érdeklődőket! A rendezvényen részt vett Varga Gábor országgyűlési képviselő is, aki megszólalása alkalmával méltatta a polgármester eredményeit és a közös munkát, amit már hosszú ideje folytatnak a település fejlődésének érdekében. A polgármester elsőként munkatársait, a csapatot mutatta be. Ők pedig Tóth Imréné, Mudri Erzsébet, Kiss Mária, Tóth-Papp Regina, Pappné Rudniczai Tímea és a csapat egyetlen férfi tagja, Molnár Gábor.

Dég polgármestere, aki egyben jelölt is Gárdonyi Sándorné
Fotó: Bokányi Zsolt / FMH

A település vezetője köszöntőjében elmondta – 2010 óta vagyok a település élén, mint polgármester. 2024-ben ismét szeretném magam megmérettetni. 2010-ben a vízióm az volt, hogy Dég élhetővé váljon, a közintézmények fejlődjenek, megújuljanak, új szolgáltatásokkal bővüljön a település. Úgy gondolom, az ígéretemet sikerült teljesíteni. Ezen törekvésem nem változott, továbbra is azért dolgozom, hogy a településkép javuljon, az itt élők megtalálják a boldogulásukat és örömmel térjenek haza. Nagyon büszke vagyok, hogy munkámnak és kapcsolataimnak köszönhetően 2023 végéig 4,3 milliárd forintot sikerült a település fejlesztésére fordítani. – 

A folytatásban pedig Dég jövőjére vonatkozó tervekről hallhattak az érdeklődők – Kezdem a jelenleg folyamatban lévő beruházásokkal, melyek még ebben az évben átadásra kerülnek. Régi elképzelés volt, hogy az aktívan működő civil szervezeteknek legyen egy dedikált hely, ahol kulturáltan tudnak dolgozni. A projekt keretében létrejön a Nonprofit Szolgáltatóház, ahová év végén beköltöznek polgárőreink és a Dégi Margaréta Nyugdíjas Egyesület tagjai. A Szabadság téren kialakításra kerül a Búcsú Park, ahová a települési rendezvényeket szeretnénk kivinni. Emellett a zöldterület fejlesztés lehetővé teszi a lakosok számára a minőségi szabadidő eltöltését a parkban. Mivel biztonságos játszótér már nincs Dégen, ezért különösen örülök, hogy a projekt keretében kialakításra kerül a Lurkó Játszótér korszerű játékokkal, több korosztály számára. Sőt, követve a digitális trendeket egy okos pad is kihelyezésre kerül és folyamatban van a település térfigyelő kamerarendszerének kiépítése –  A kötetlen beszélgetés és a rendezvény vége előtt pedig a polgármester elmondta még – a mai napig hosszú út vezetett el ide. Számtalan emberrel beszéltem, számtalan problémát és lehetőséget láttam, és mindez csak megerősített abban, hogy hatalmas erő rejlik a településünkben. Azonban ez az erő csak akkor tud valóban kibontakozni, ha egységet és közösségi szellemet teremtünk. Meg kell erősítenünk a közösségi kötelékeket és fenntartható módon kell gazdálkodnunk Dég erőforrásaival. Mindannyian mások vagyunk, más véleményekkel és hátterekkel, de csak együttműködve tudunk megoldásokat találni a legbonyolultabb kihívásokra. Feladatomnak tekintem, hogy meghallgassam a település lakóit, igényeik tükrében alakítsam a fejlesztési stratégiámat. Ezért ma azt ígérem Önöknek, hogy továbbra is Dég érdekeit fogom szem előtt tartani, és minden döntésem az emberek javát szolgálja. – 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában