Szívbemarkoló

2 órája

Csodás program a fogyatékkal élőkért

Idén második alkalommal rendezték meg Mezőszilason a fogyatékkal élők és együtt érzők családi napját – mesélte Cseh László a Csodás Jövő Egyesület elnöke, a rendezvény egyik megálmodója a FEOL megkeresésére.

Kecskés Zoltán

Csodás programot álmodtak meg Mezőszilason.

Fotó: Egyesület

A mezőszilasi kezdeményezés igazán példamutató: esély a jobb életre! Az élet öröme minden programelemben tetten érhető volt. Nem véletlen, hiszen a 2020. október 26-án megalakult a Csodás Jövő Egyesület Cseh László elnökletével arra tette fel az életét, hogy a fogyatékkal élők és családtagjaik mindennapjait segítse: – Örülünk, hogy ismét megrendezhettük az eseményt, felemelő érzés, hogy ennyien eljöttek. Ez nem csak nekünk szervezőknek, de az otthonban lakóknak is különleges nap. A rendezvény sikerességét támogatta Mezőszilas Község Önkormányzata, a Tamási Termálfürdő, a Dám Látogatóközpont és közel az 50 fő segítő, aki nem sajnálva idejét egy nemes cél érdekében cselekedett. Köszönjük szépen mindenkinek! – mondta az egyesület elnöke.

Csodás_Jövő_Egyesület_családi_nap
A Csodás Jövő Egyesület alapítói igyekeztek közelebb hozni a résztvevőkhöz a szervezet munkáját és mindennapjait.
Fotó: Az egyesület

A fogyatékkal élők és együtt érzők családi napjának programját Rehák László konferálta fel, míg a rendezvényt Steidl János polgármester nyitotta meg:

– Több szempontból is párját ritkító az esemény. A mai nemcsak Mezőszilason, hanem környékünkön is, a környező települések között is különlegesnek mondható. Elsősorban különleges a helyszín, a Bolhási erdő miatt. Másik különlegessége e napnak, ami kiemeli számtalan hasonló nyári rendezvény közül, hogy a szervező, jelesen a Csodás Jövő Egyesület tagjai, a szó nemes értelmében nem hétköznapi emberek. Feláldozzák szabadidejüket, anyagi javaikat egy nemes cél érdekében, melyen megszépíthetik a fogyatékkal élő embertársaink mindennapjait. Mosolyt csalnak az arcukra és lehetőséget teremtenek arra, hogy szűk családi kör helyett egy közösség tagjaivá váljanak, egy kicsit kinyíljon számukra a világ. Így egy nagyobb család tagjai lehessenek. A mai nap úgy gondolom alkalmas arra, hogy az ő nagyobb népesebb közösségüket tovább bővítsük. Képtelesen fogalmazva, ma itt családtaggá válhat és egy nagycsalád tagja lehet mindenki, aki részt vesz ezen a rendezvényen. Legyen az szervező, vendég, érdeklődő, vagy akár fellépő is. Támogassuk őket, de természetesen nem csak a mai napon, hanem az év minden napján is folyamatosan. Köszönjük a szervezőknek a gondolatot és a megvalósítást is! – mondta a mezőszilasi faluvezető.

A következőkben az egyesület alapító tagjai osztottak meg pár gondolatot a résztvevőkkel, hogy közelebb hozzák a szervezet munkáját és mindennapjait a vendégekhez. Tóth Gréta úgy fogalmazott, „ezzel a rendezvénnyel az a célunk, hogy megismerkedjenek a sérült fiatalokkal. Ők ugyanolyan emberek, mint mi! Egy kérésük van, hogy ne nézzük le, és ne sajnáljuk Őket. Nagyon sokat tanulhatnánk tőlük, hogyan tudják elfogadni a világot. Külsőségek és feltételek nélkül tudnak szeretni.”

Sötét Ferencné csatlakozva az előtte szólóhoz elmondta: „Nem vagyunk egyformák. Még az egypetéjű ikrek sem teljesen egyformák. A világ így van rendben, hogy nincs két egyforma ember. Így kerek, így teljes, így szép. Egyik ebben, másik abban erősebb vagy éppen gyengébb. Egymást, egymás hibáit elfogadva lehet (és kellene) békében élni.”

Csodás_Jövő_Egyesület_családi_nap
Andi Bohóccal is találkozhattak a kilátogatók.
Fotó: Az egyesület

A nemes gondolatok után az előadóké volt a főszerep. A rendezvényen felléptek a Csodás Jövő Egyesület tagjai, természetesen Andi Bohóccal is találkozhattunk, aki nagyban segítette, hogy ez a csodás nap mindenki számára örömtelivé váljon. A nap folyamán megnézhették  Álomtánc Hajnival, tánccsoport Faye & A FŐFAI közös produkcióját, Dog Plusz életmentés négy lábon és a Medina Tambura zenekar előadását is, akik, a Csodás Jövő Egyesület kedvéért elővettek és „leporoltak” egy rég nem játszott zenét, a country-t. A résztvevők egész nap masszázsban részesültek, volt jóga, vízi csúszda, arcfestés, henna, gólyaláb, kötélhúzás, sok vízi és fejlesztő játék, fa játék, kézműves foglalkozás és rengeteg hangszert próbálhattak ki a résztvevők. A gyerekek lovagolhattak és a csacsigolást is kipróbálhatták. Motorozásra is volt lehetőség és a sárbogárdi rendőrkapitányság munkatársainak köszönhetően a rendőrautót is megnézhették.

Csodás_Jövő_Egyesület_családi_nap
Élményt adó programok a Bolhási erdőben.
Fotó: Az egyesület

Mindemellett, minden gyermek a nap folyamán kapott egy-egy kis meglepetést az egyesület tagjaitól. Ebédre babgulyást és sertéspörköltet kaptak a résztvevők, délután pedig palacsintával és dinnyével készültek. Egy szuper, jó hangulatú napot tölthetett el mindenki, aki kilátogatott a helyszínre. Olyan program volt ez, aminek a szeretet és egymás elfogadása volt az alapja, és ezek az érzések szinte kézzel foghatóak voltak abban a 6-7 órában. Csodás emberek, pozitív érzések és egy kis feltöltődés a rohanós hétköznapok után.

Csodás_Jövő_Egyesület_családi_nap
A rendőrautót is megnézhették a gyerekek a sárbogárdi egyenruhások jóvoltából.
Fotó: Az egyesület

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában