Sokat tettek a közösségért

2 órája

Elismeréseket adtak át Szent Anna ünnepén

Többnapos rendezvény volt Isztiméren Szent Anna hetében. A templom védőszentjének ünnepén szentmise és orgonajáték is volt, de ezen a hétvégén adta át a település a legrangosabb elismeréseit, és ilyenkor koszorúzzák a templom melletti emlékműveket is. Persze a sok fontos dolog mellett nem maradt el a szórakozás sem.

Palocsai Jenő

Szabó János és Jánosné bal oldalt mellettük az Isztiméri Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselő testülete, jobb szélén Fiedler Albertné elnök asszony

Fotó: Az önkormányzat

Vidámpark, árusok, kézművesek és persze érdeklődők töltötték meg a forgalomtól elzárt Turista utat a búcsú hétvégéjén, Isztiméren. A településen álló Szent Anna katolikus templom búcsúja adja az alapját minden évben, az egész hétvégét betöltő programsorozatnak, melyben kiemelt helyet kap a szórakozás, a kikapcsolódás, így voltak fellépők, koncertek, orgonajáték, meg persze körhinta és céllövölde, meg ami kell. Az isztiméri búcsú azért más egy kissé, mint amit a többi Fejér megyei településen megszokhattunk, mert a bakonyi községben ilyenkor adja át a helyi önkormányzat, illetve a német nemzetiségi önkormányzat azokat az elismeréseket, melyeket csak olyan kaphatnak, akik sokat tettek a közösségért.

Gömbösné Rostaházi Judit polgármester az Isztiméri Német  Nemzetiségért díj díjazottja bal szélen
Fotó: Az önkormányzat

– Az Isztimérért díszoklevelet a község képviselő-testülete a településünkön végzett önzetlen tevékenységéért, támogatásáért, négy személynek ítélte oda. Keresztszegi Edit a Stop ABC tulajdonosa, Gaál András méhész, vállalkozó, Bartusné Firnix Zsuzsanna a Rétesnap ötlet- és házigazdája, valamint Árvainé Gerstmár Szilvia a Német Nemzetiségi Önkormányzat egykori elnöke, német tanárnő kapta – tudtuk meg Gömbösné Rostaházi Judittól.

A polgármester, mint az menet közben kiderült, maga is díjazott lett, ugyanis ilyenkor adja át elismeréseit az Isztiméri Német Nemzetiségi Önkormányzat is. Az ő testületük idén a következő személyeket találta érdemesnek a díjra. Akúcs Levente főépítész, Fiedler Albertné díszpolgár, korábban 20 évig polgármester, illetve a nemzetiségi önkormányzat leköszönő elnöke, aki 2014-2024 között szolgálta ezen a poszton is a közösséget, Gömbösné Rostaházi Judit jelenlegi, de leköszönő polgármester, valamint egy házaspár is elismerésben részesült. Szabó János és Szabó Jánosné aktivitásukkal, tevékenységükkel rendszeresen támogatták a nemzetiségi önkormányzatot.

A virággal Árvainé Gerstmár Szilvia Isztimérért Díszoklevél átvételekor, Isztimér Község Önkormányzata Képviselő-testülete tagjaival
Fotó: Az önkormányzat

Olyan fiatalok is kaptak elismeréseket, akik tevékenységükkel, eredményeikkel öregbítették a község hírnevét.

Három középiskolás fiatal az Isztiméri Bakony Kft kezdeményezésére és jóvoltából, kapott elismerést Szigli Zoltántól a cég igazgatójától. Illetve annak vezetőségétől.

Szigli Zoltán az Isztiméri Bakony Kft igazgatója átadja az elismerést Winkelmann Rudolf középiskolásnak a településért tett önzetlen munkájáért
Fotó: Az önkormányzat

– A mezőgazdasági területen dolgozó társaság hagyományteremtő céllal döntött úgy, hogy fiatalokat részesít elismerésben ünnepségünkön. Azokat éri a megtiszteltetés, akik a településünk hírnevét öregbítik, népszerűsítik, maradandót alkotva, és akik aktív résztvevői a közösségi életnek. Idén olyan középiskolások kaptak a Kft döntése alapján elismerést, akik szereplésükkel, tevékenységükkel követendő példaként állnak korosztályuk, de akár az idősebbek előtt is. Önzetlen, aktív, sokféle tevékenységükkel, tehetségüket megmutatva szerepelnek, tesznek Isztiméren, Isztimértől távolabb Isztimérért – fogalmazott a polgármester.

Idén, a nagyértékű elismerést Winkelmann Rudolf, Nemes János és Borbély Bálint István kapta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában