Fejlődő település

2 órája

Eredményes munka zajlik a faluban

Igazán jó hírek jutottak el szerkesztőségünkhöz a vármegyei települést érintően.

Bokányi Zsolt

Jó ütemben halad az energetikai felújítás Kálozon!

Fotó: az önkormányzattól

Újabb eszközök kerültek a kálozi önkormányzat gépparkjába, ami igen nagy dolognak számít egy kis település életében. Egy pótkocsi és a rajta – tárolás céljából – található hótoló lap. A pozitív kimenetelű pályázat lényege, hogy az önkormányzati feladatellátást megkönnyítő eszközök kerüljenek beszerzésre. Az elnyert összeg közel öt millió forinttal gazdagította a települést.

Eredményes pályázat
Fotó: az önkormáyzattól

És ezzel még nem értek véget a Kálozról érkező jó hírek, hiszen egy másik munkálat is remek ütemben halad a településen, ami három intézmény épületenergetikai fejlesztését jelenti, amely az alábbiak szerint valósul meg:

Polgármesteri Hivatal (8124 Káloz, Bajcsy-Zsilinszky utca 3.)

– Zárófödém hőszigetelés már kész van

– Fűtés korszerűsítés hőleadó, hőtermelő, csőhálózat – folyamatban van 

– Mozgáskorlátozott illemhely kialakítása – folyamatban van


Faluház (8124 Káloz, Szent István tér 3.

– Zárófödém hőszigetelés – kész

– Fűtés korszerűsítés, hőleadó, hőtermelő, csőhálózat – 90%-ban kész

– Napelemes rendszer telepítése 90%-ban kész


Öregek Napközis Otthona (8124 Káloz, Szent István tér 5.)

– Utólagos homlokzati hőszigetelés kész

– Zárófödém hőszigetelés kész

– Napelemes rendszer telepítése 90%-ban kész

A jó ütemben haladó, lassan a vége felé tartó munkálatok, teljes beruházási költsége: 83 426 959 forint. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában