Fehérváron érettségizett, 11 éve Amerikában kutat

Szabó Miklós majdnem négy évtizeddel ezelőtt a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett le. A Veszprémi Vegyipari Egyetem elvégzése után a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézetének Izotóp Intézetében dolgozott, onnan került előbb az Ír Köztársaságba, ahol egy diagnosztikai fejlesztéseket végző japán cégnél tevékenykedett. Aztán Észak-Írországban folytatta a munkát, majd az Egyesült Államokba került, miután 2013-ban szerződést kötött a Beckman Coulter elnevezésű amerikai nagyvállalattal. Ma a minnesotai Minneapolis közelében, a világ harmadik legnagyobb diagnosztikai cégénél legfontosabb feladata új módszerek, tesztek kutatása. Tizenegy éve Chaska-ban, a fejlesztő részlegen dolgozik. Egy időben olyan analitikai eljárásokon dolgozott, amelyeknek speciális területe egy leendő szívinfarktus kimutatása, a kardiológia, jelenleg pedig az Alzheimer-kór biomarkereinek a fejlesztését végzi.

– Éppen jövőre lesz negyven éve, hogy leérettségizett Székesfehérváron. Miként emlékszik vissza azokra az évekre?

– Azt hiszem, életem egyik legszebb időszaka volt, bár talán csaknem minden kamaszkor ilyen: egy csomó változás, egy sor újdonság ideje. Elkerültem Sárszentmihályról, egy falusi általános iskolából új társaságba, új emberek közé, ahol nem csak addig ismeretlen tantárgyak, de az első szerelmek is vártak. Igaz lehet, hogy az idő múlásával mindenki egyre inkább csak a szép emlékekre gondol vissza. Mert bizony annak idején akadt jónéhány kockázatosabb, viszontagságosabb napom is, amikor közel volt a bukás, vagy az, hogy egyszerűen kirúgnak a gimnáziumból. De ennyi év után már csak a pozitív történésekre szeretek visszaemlékezni, olyan pillanatokra, amelyeket elsősorban ott megismert diáktársaim társaságának köszönhetek.   

– Sárszentmihályról ingázott be a városba. A szülei mindig ott éltek?

 – Nem, bár édesanyám Fejér vármegyei, és egykor, nagyon régen ő is a Telekibe járt. Édesapám Keszthelyen született és Budapesten járta ki az iskoláit. Nem is tudom pontosan, hogyan kerültek Sárszentmihályra, de anyám ott kapott védőnői állást, apám pedig Pétfürdőn, a Nitrogénműveknél dolgozott.

– Korán megtalálta a jövőjét, a pályáját a Telekiben?

– Az hamar kiderült, hogy nyelvész nem leszek. Arról tett a gimnázium, hogy ilyen irányba ne tudjak karriert kibontakoztatni, mert hiányzik a nyelvérzékem. A matematika, fizika, kémia ment jobban, ezeket a tantárgyakat nagyon szerettem. Mondhatjuk, korán megalapozódott, hogy nekem a természettudományokkal kell foglalkozom, de a végső döntés még sokáig nem született meg bennem. Amikor 18 éves koromban leérettségiztem, rádöbbentem, hogy nincs mese, akkor ezután vagy tanulok, vagy dolgoznom kell. Utóbbihoz nem volt túlságosan sok kedvem, ezért inkább a továbbtanulást választottam. Így kerültem a Veszprémi Vegyipari Egyetemre. A diploma megszerzése után az Izotóp Intézetbe kerültem, ahol egy speciális analitikai eljárást sajátítottam el. Immunanalitikának hívják, és ez adta az alapot a továbbiakhoz, hiszen tulajdonképpen most is ezen a területen dolgozom.

– Mit érdemes erről az eljárásról tudni?

– Ha nem akarjuk túl tudományoskodni a dolgot, ez a módszer arra jó, hogy az emberi test folyadékaiból, nedveiből bizonyos biológiailag aktív anyagokat mutasson ki. A speciális immunreakcióból tudjuk mérni a vér, a vizelet, vagy más emberi folyadékban lévő protein, hormon, kisebb molekula koncentrációját.

– Jelenleg milyen feladaton dolgozik az Egyesült Államokban?

– Hat évet töltöttem Írországban, ebből három évet a köztársaságban, másik három évet Észak- Írországban és tizenegy éve költöztünk ki az Egyesült Államokba, Minnesotába. A Beckman Coulter nevű cégnél végzett munkám során az Alzheimer-kór analitikai, diagnosztikai eljárásán, annak fejlesztését van a hangsúly.

– Mi a távolabbi cél?

– Az, hogyha valaki Alzheimer-kórban, vagy más neuro betegségben szenved, minél korábban ki lehessen szűrni, még mielőtt nem jelentkeznek a klinikai tünetek. Mert ha még nincs klinikai tünet, de már elkezdődött a káros folyamat, különböző kezelésekkel lassítani lehet a betegség kialakulását. Minél korábbi fázisban kezdődik el a terápiás beavatkozás, annál nagyobb az esély a sikerre.

– Döbbenetes számokat hallani. Egyrészt nálunk és úgy általában a nyugati társadalmakban rohamléptekkel öregszik a társadalom, másrészt arányaiban ehhez képest is egyre többen szenvednek Alzheimer-kórban, vagy az időskori demencia más betegségeiben. Tudják a túlterhelt orvosok, mivel állnak szemben?

– Egyre többen vagyunk a Földön és egyre tovább élünk. Ez önmagában persze nem rossz, de a számok növekednek, és az Alzheimer-kór és más hasonló betegségek diagnosztikája e pillanatban még nem megoldott a kívánt módon. Nagyon sok a tévedés, például az Alzheimert gyakran összekeverik a Parkinson-kórral. Az orvosnak jelenleg még nincs olyan eszköz a kezében, hogy gyorsan és pontosan diagnosztizálja a betegséget. Ehhez akarunk adni mi kutató-fejlesztők egy olyan analitikai eljárást, amelynek segítségével az orvosok megbízhatóan meghatározhatják a betegséget, annak fázisát, és meg tudják hozni a helyes döntést.

– Úgy tudom, több mint százféle betegség okozhat demenciát.

– Az ember agya már nem úgy működik idősebb korban, mint korábban, de ezt a változást külön kell tudni választani a kóros folyamatoktól. Ez viszont már nagy kihívás az orvosok számára.

– Van hatékony megelőzés?

– Sokat lehet erről olvasni és ez nem a szakterületem. De szerintem a fizikai és szellemi aktivitás, a társasági élet, a találkozások szorgalmazása, az, ha valaki minél gyakrabban használja az eszét és gondolkodik, például rejtvényt fejt, segít. Elég sok gyógyszergyártó cég dolgozik azon, hogy ha korai szakaszban sikerül diagnosztizálni a betegséget, például az Alzheimer-kórt, akkor bizonyos gyógyszerekkel lassítani lehessen a kialakulását, messzire nyújtani a végstádium óráját. A cél, hogy minél több beteg maradjon élete végéig kontrollálható állapotban.

– Most már amerikai állampolgár is. Milyen érzés hazatérni, látni a székesfehérvári gimnáziumot?

– Mindig szívesen jövök haza, pláne, ha találkozhatok a régi barátaimmal, egykori osztálytársaimmal, és nem azért kell repülőgépre ülnöm, mert valamit már megint el kell intézni. A feleségem magyar, a lányaim is azok, nálunk mindenki kettős állampolgár, otthon az anyanyelvünkön beszélünk. Az nekünk természetes, hogy a két kontinens között ingázunk, hiszen egyik lányom Angliában tanul, de a kisebbik is európai továbbtanuláson gondolkodik. Ma már nem olyan nehéz eljutni egyik helyről a másikra.

– Mi a terv hosszú távon, nyugdíjasként?

– Egy kicsit itt leszünk, egy kicsi ott, de ez leginkább azon múlik majd, hogy a gyerekek hol választanak maguknak lakhelyet, munkát. Ha a lányok az Egyesült Államokban maradnak, akkor valószínűleg mi is ott élünk majd, de lehetséges, hogy a minnesotai téli hónapok alatt átköltözünk Európába egy kicsit melegedni. Ez majd adja magát. Háztól házig, az ottani otthon ajtajától az itteni lakásig mindössze tizenhat óra az út, ez pedig nem egy nagy kihívás, főleg nem lesz az nyugdíjasként. Számunkra a kétlaki életmódnak van most a legnagyobb esélye.

– Túrázni mindig szeretett, nagyon régen egyszer találkoztunk mi a Bakonyban is. Ezen a területen is akad még cél?

 – Terv és ötlet mindig van, az eltelt évek alatt sokat túráztunk a Sziklás-hegységben, és az az elképzelésünk, hogy idővel bejárjuk az Egyesült Államok összes nemzeti parkját. Magyarországon pedig az Országos Kéktúrát szeretnénk teljesíteni. Nagyon sok részét bejártuk már, de nem az egészet: azt hiszem, ez már egy nyugdíjas feladat lesz.