Királyok a Belvárosban

2024.07.06. 20:00

Felvonultak az első királyok a Fő utcán (videó, galéria)

Jó ideje hagyomány már, hogy a Székesfehérvári Királyi Napok óriásbábjai minden év július elejétől augusztus elejéig szombatonként felvonulnak a Fő utcán, ezzel is hangolódva az augusztus végén megrendezésre kerülő több napos mulatságra.

Déri Brenda

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Királyok a Belvárosban névre hallgató programsorozat az előző évekhez hasonlóan idén is július első szombatján kezdődött, mely során IV. Béla, IV. László és III. András vonulásának lehettek tanúi a Fő utcán sétálók. Ahogy az általában lenni szokott a királyok vonulását most is rengetegen kísérték. A menet a megszokott helyről, a Mátyás-király emlékműtől indult, ahol Szabó Miklós Bence mutatta be az óriásbábokat a közönségnek, majd következett az Országalma. Itt már az I. András Király Lovagrend harcászati bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. A végső állomás pedig a Zichy liget volt, ahol koncerttel zárult a program. 

A három király vonulásának aláfestő zenéjéről végig a Sub Rosa régizenei együttes gondoskodott. 

A Királyi Napok augusztus 11. és 20. között kerülnek megrendezésre a megyeszékhelyen. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában