Kereszténygúnyolás az olimpián: Krisztus széttárta a karjait

A rózsaszínű ködből aztán végül felgyulladt az olimpiai láng, majd egy kis döbbent hatásszünet után kis viharvert hazánk közvéleménye annak rendje és módja szerint nagyjából két részre szakadt. Azok, akiknek felesleges mindennapjait Orbán Viktor utálata tölti ki már sok-sok éve, önfeledten tapsikoltak a képernyők előtt, az elmaradottak, a kereszténységet tisztelők vagy a hitben hívők pedig vérmérsékletük függvényében többnyire felháborodtak, netán elszomorodtak.  

Én csak néztem ezt az egészet, és néhai Kudor Feri barátom jutott eszembe, a kalotaszegi fafaragó mester, akinek csodálatos bölcsőjében a fiaim átélték életük első hónapjait. Ferivel és Pati-Nagy Bence fotográfussal egy alkalommal Párizsban jártunk. Leparkoltam a kastély mellett, ahol aláírták hazánk halálosnak szánt ítéletét. Mi ketten Bencével kiszálltunk, hogy megnézzük magunknak az épületet. Feri csak ült és nem mozdult. Mondom neki, ha már eljöttünk 1500 kilométert, szerintem gyere, lássuk együtt Trianon gyalázatának helyszínét. Aztán belenéztem a sziklakemény magyar szemébe és láttam, hiába minden szó. Feri nem volt hajlandó kiszállni az autóból, ott maradt szerintem mozdulatlanul, amíg Bencével vissza nem értünk a parkolóba. Most már belátom az igazságát és holtában bocsánatot kérek tőle – az égvilágon semmi keresnivalónk nem volt nekünk azon a helyen.   

Úgy gondoltam, nem írok én már erről a legújabb párizsi gyalázatról semmit, hiszen nemrégiben megtettem már valami hasonlót a FEOL hasábjain, pedig nem vagyok Franciaország-szakértő. Aztán mégis úgy éreztem, egy gondolat mégis előkívánkozik belőlem amiatt, hogy a történtek után kiderült: a brazil sportolók nem használhatják az olimpián azokat a szörfdeszkákat, amelyeken hazájuk híres Krisztus-szobor képe látható. Rióban ugyan nem jártam soha, Lisszabonban azonban kétszer is: ugyanolyan Krisztus uralja a város látképét, mint Brazíliában. Legutóbb ömlött az eső, amikor autóbusszal, majd gyalog eljutottam a szobor talapzatáig, onnan tekintettem fel a széttárt karokkal álló Jézusra. Ez a jelkép lett tiltott a párizsi olimpián, azon a rendezvényen, amely – ne legyenek illúzióink – most már örökre a travik gusztustalan vonaglásáról, a liberalizmus provokációjáról marad emlékezetes. Arról, hogy a gyenge kereszténységre kellő erővel minden liberális szélsőség büntetlenül ráerőszakolható. Tényleg hányinger, ökölbe szorult kéz ­­– nincs ezen mit szépíteni.

Egyvalamit azonban nem értek. Párizs és Franciaország mai lakosságának jó része muzulmán, most már bizonyosan feltartóztathatatlanul egyre inkább az lesz, idővel pedig többségbe kerül és politikai, döntéshozói hatalomra tör. Ez egyszerű matek. Az iszlám pedig – a szemközt köpött, kisebbségbe szorult keresztényekkel ellentétben – egy cseppet sem elfogadó a finoman másságnak nevezett nemi szélsőségek iránt. Pontosítok: szerintem azok, akik ma autókat gyújtogatnak a külvárosi gettókban, legszívesebben megsütnék az olimpiai megnyitón vonagló travikat az átforrósodott motorháztetőkön. Ezért gúnyolták a buliszervezők inkább a keresztényeket, és ezért nem Mohamed prófétát: tudták, ha megteszik, nagy eséllyel egyenként vadásszák le őket az olimpiai után, vagy még a záróünnepség előtt.

Nem értékelhetjük másként a történteket, mint ahogyan azt Orbán Viktor tette erdélyi beszédében: Nyugat-Európában megszűnt a közerkölcs. Azt már én teszem hozzá, hogy ami a helyében megszületett, az láthatóan velejéig romlott és elsősorban gyáva. De mivel a globalizmus zsoldjából élők nem tehetségtelenek, nincsenek anyagi gondjaik és médiafölényben fürdenek, nem elég az ima és az a tudat, hogy mi a jó oldalunk állunk. A széttárt karú Krisztus Lisszabonban és Rióban a hegytetőn, valamint megszögelt kézzel minden feszületen a magyar határban és Európa összes megmaradt keresztény templomában azt várja, hogy – mit teszünk most.