Lemondott a koronáról! A szépkorúak XX. Anna-bálján jártunk (galéria)

A Felsővárosi Közösségi Ház nagyterme délután három órára megtelt, a későn érkezőknek főhetett a feje, hol találnak maguknak ülőhelyet. A tömegből egy szorgoskodó, nyughatatlan alak tűnt ki, ő nem más volt, mint Bognár Mária a Felsővárosi Nem csak a 20 éveseké a világ Nyugdíjas Klub vezetője, aki fáradhatatlanul irányította a vendégeket, s koordinálta az eseményeket. A rekkenő hőség ellenére a nyugdíjas közönség jókedve apadhatatlannak bizonyult, serényen jártak a legyezők, az urak pedig szorgosan hozták a frissítő pezsgőt a hölgyeknek. Régi ismerősök és jóbarátok köszöntötték egymást, mikor egyszerre minden szempár a bejáratra szegeződött. Egy csillogó tüllszoknya körvonalait pillantottuk meg, majd kecses léptekkel előtűnt a ruhaköltemény viselője is, aki még most, annyi év után sem veszített bájából. Kezében egy jókora aranyalmát tartva lépett a terembe, a hölgyek ámulattal figyelték, és az urak sem néztek éppenséggel félre. Miért is tették volna, hiszen nem akárki, hanem az 1977-es balatonfüredi Anna-bál szépe, Horváth Éva tűnt fel a színen. 

A bál díszvendége

Az ünnepi rendezvényre díszvendégként hívták meg Horváth Évát. Az egykori bálkirálynő jelenleg ugyan Balatonfüreden él, sok szál fűzi azonban Székesfehérvárhoz. – Székesfehérváriak voltak a szüleim, a nagy- és dédszüleim. Nagymamám, Dömök Katalin háza itt volt a közelben, a Malom utca 6. szám alatt – mesélte elérzékenyülve Horváth Éva. S hogy egy picit oldjam a hangulatot, rögvest meg is kérdeztem az egykori bálkirálynőt, hogy minek köszönhető remek kinézete, csinossága. Tudtam, erről szívesen beszél. 

– Tizenhét évesen lettem az ország legismertebb báljának a szépe, és életem végéig köt a címmel járó kötelesség, hogy hirdessem és képviseljem azt, hogy a nő szépsége belülről fakad és kortalan. A természetes szépség híve vagyok, sok figyelmet szentelek a bőrápolásnak, ami a szakmámból kifolyólag – kozmetikus vagyok, s jó mestertől tanultam, Forster Ibolyától – nem okoz nehézséget. Azt üzenem minden hölgynek, kortól függetlenül, hogy törődjenek magukkal, szépítkezzenek és mozogjanak rendszeresen. A vendégeim közt több kilencven év fölötti hölgy is van, és gyönyörűek! – fogalmazott Horváth Éva, aki az Anna-bálok elhivatott képviselője maradt. Mindig segédkezik a bálok körül, az idei bálra is ő készített fel egy hölgyet.

Versenyben a bál szépe címért

Horváth Évát aztán szólította a kötelesség, hiszen tagja volt annak a hattagú zsűrinek, amely kiválasztotta az idei bál szépe cím birtokosát és a két udvarhölgyet. A címért versengő hölgyek a Kovács Misi szolgáltatta zenére táncra perdültek, miközben a zsűri szakértő szeme pásztázta őket. A zsűrinek olyannyira nem volt könnyű dolga, hogy a magukat megmérettető hölgyeknek két kört is kellett táncolniuk, mire a zsűritagok vissza tudtak vonulni, hogy meghozzák a végső döntést. A döntés azonban jócskán váratott magára, időként feltűnt az ajtóban egy-egy zsűritag, mi pedig reménykedve vártuk, hogy most végre kiderül, ki nyeri a bál szépe címet. A zsűritagok között azonban vita alakult ki az udvarhölgyek helyezése körül, míg a bál szépe cím kérdésében teljes egyetértés uralkodott a felek között. Több pohárnyi hideg pezsgő után aztán kitárult az ajtó: a zsűri meghozta döntését. Horváth Éva vonult a színpadra, s ünnepélyesen bejelentette a második udvarhölgyet. Az első udvarhölgy címet azonban két hölgynek ítélték oda, ugyanis a zsűri nem tudott dönteni kettejük között. A két udvarhölgy a színpadra vonult, mikor váratlan fordulat következett. A két elsőnek választott udvarhölgy közül az egyik szót kért, s bejelentette, hogy ő korábban már elnyerte a koronát, ezért most lemond a koronáról a másik hölgy javára. Ezt méltányolandó tapsban tört ki a közönség, s a taps és elismerés természetesen mindenkinek kijárt. Végül elérkezett a várva várt pillanat, s Horváth Éva bejelentette a bál szépe cím új birtokosát. A győztesek hölgykoszorút formáltak, míg elkészültek a fotók, végezetül meglepetésként egy másik hölgy külön díjban részesült.

A bál csevegéssel, tánccal és Mészáros János Elek Simándy József-díjas és Szenes Iván művészeti díjas opera-, nóta- és táncdalénekes fellépésével folytatódott. A hangulat tehát garantált volt, s biztosra vehető, hogy mindenki jól érezte magát a jeles eseményen. A hölgyeket az urak forgatták, táncoltatták, ki lassabban, ki pedig meglepő gyorsasággal ropta. A bálozók ékes tanúbizonyságát adták annak, hogy valóban nem csak a húszéveseké a világ.