Megyénk egyetlen élő Kossuth-díjas festőművésze a táci Fehér László

Csupán két és fél óra. Ennyi időt töltöttem Tácon, a családi házban Fehér Lászlóval és feleségével, Edittel. Kevés volt az idő, bőven tudtak volna még miről mesélni, de valahogy mégis elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy évtizedek történéseibe avassanak be. A festői pálya mellett megannyi másról is szó esett, családi történetekről, felismerésekről és különleges barátokról.

A gróf, Festetics László személyesen állított be hozzá

Családja anyai ágon tősgyökeres táci származású, az ősök a település első 25 ház egyikének tulajdonosai és lakói voltak. Itt töltötte gyerekkorának egy részét a festőművész, illetve sok időt töltött Dégen is, ahol édesapja tanított. Olyannyira szerette az ottani tájat, hogy festményein sokszor vissza-visszatérő elem Dég egy szelete, annál is inkább, hiszen az ott töltött idő alatt sokszor járt a Festetics-kastélyban is, amelynek örököse Festetics László egyszer hozzá is ellátogatott.

De a családra visszakanyarodva, feleségével, Edittel több mint 40 éve házasok. Házasságukból két gyermekük született, akik, csak úgy, mint Dég és Tác festői tája, ők és Edit is sokszor visszaköszönnek a festővászonról. Sőt, egy jó ideje már az unokák is, akikben hasonlóan megvan a művészi véna. Így műtermében az ő alkotásai mellett megcsodálhattunk egy-egy gyermeki alkotást is.

Hol és kiktől tanult?

Tanulmányait a mai nevén Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte, ahol előbb Szentiványi Lajosnál, majd korai halála után Kokas Ignácnál tanult. Stílusát akkoriban a követelmények is alakították, ám az erre az időszakára is igaz volt, hogy a körülötte lévő dolgokból merítkezik, legyen az tárgy, ember vagy épp egy benyomás.

Elkezdték ismerni a nevét

A képzőművészeti tanulmányok után sorra jöttek a kiállítások, díjak és elismerések. Az első jelentősebb, 1980-ban a Stúdió Galériában megrendezett önálló tárlata után rendszeresen bemutatta munkáit a nagyközönségnek, majd 10 évvel később, 1990-ben önálló szereplésre kapott lehetőséget a világ egyik legnagyobb képzőművészeti seregszemléjén a Velencei Biennálén. Ezt számos kiállítás követte Amerikától Japánig szerte a nagyvilágban. 1993-ban kitüntették Munkácsy Mihály-díjjal, 2000-ben pedig megkapta az egyik legnagyobb elismerést a Kossuth-díjat. Közben és ezt követően is számos külföldi és haza díjat vehetett át, legutóbb épp csak pár hete a Hazám-díjat. Munkásságát több monográfiában is tanulmányozhatjuk, az elsőt a Los-Angelesben élő művészettörténész, Forgács Éva írta, melyet azóta a hazai, illetve határon, - és tengeren túli kiállítások kisérőjeként számos monográfia és kiállítási katalógus is követett. Egyre nagyobb lett az érdeklődés a munkái iránt, mégis fájó emlékként őrzi, hogy a korai időszakban nem élvezhette szülővárosa, Székesfehérvár támogatását.

– 50 év alatt nem sok megkeresés érkezett, számszerűen egy. A múzeum megkeresett, hogy szeretné megvásárolni a Kőbéka c. képemet, ezzel egyidőben Németországból is kaptam egy ajánlatot, természetesen jóval többért, de úgy voltam vele, hogy végre elértem azt, hogy a szülővárosom szeretne tőlem egy festményt, akkor pénz ide vagy oda, nekik adom – mesélte a festőművész, aki 25 éven át tanított is a székesfehérvári székhelyű Gorsium művészeti iskolában.

Fehér László nemrég ünnepelte a 71-edik születésnapját, ennek ellenére felesége szerint a mostani a legaktívabb időszaka, egyik legfrissebb képén épphogy megszáradt a festék érkezésünk előtt.