Rendkívüli vízvizsgálat

2 órája

Sukorói vízminták: vizsgálta a Vízügy a Velencei-tó állapotát

Rendkívüli vízvizsgálatot végzett a napokban a sukorói strandnál a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Bűzről és elszíneződésről kaptak ugyanis híreket a szakemberek.

S. Töttő Rita

Fotó: FMH-archív

A sukorói önkormányzat hozta nyilvánosságra azt a jelentést, melyet július 24-én a helyi jegyző kért a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársaitól. Az önkormányzathoz beérkező lakossági panaszok miatt kérték, hogy a település szabad strandjánál vizsgálják meg a víz minőségét. A jelzések szerint ugyanis ezen a részen „a Velencei-tó vize két napja bűzös szagot áraszt és színe is a megszokottól eltérő, zöldebb, mint az általuk megszokott.”

 A Vízügy laboratóriumának munkatársai július 25-én vettek mintákat a vízből – a közeli kikötőnél, a szabad strandon, valamint az evezős pálya kezdő pontjánál. A jelentés szerint a szakemberek is érezték a strandon az enyhe hal szagot, valamint a tóra jelenleg jellemző sárgászöld színt. A kikötő szájánál ugyan a víz szagtalan volt, színe épp olyan, mint máshol. Az  evezőspályánál azonban már erősen bomló szervesanyag szagot tapasztaltak a Vízügy munkatársai.

A vízből vett mintákból azt állapították meg, hogy „a tóban a kevés rendelkezésre álló oxigén mellett nyomatékos szerepet kapnak a lebontó folyamatok”. Továbbá Sukorónál és az Evezőspályánál megvizsgálták a plankton algaösszetételét is, amely „egymáshoz képest és a Velencei-tó többi vizsgált mintavételi pontjához képest nem tér el, azaz lényegében a tavi algaösszetételt mutatja”.

Kimutattak a vízben pikoalgát, kékalgát, valamint páncélos ostoros algát. Ezek közül a kékalga képes toxintermelésre, ám a szakemberek szerint mennyiségük nem volt számottevő a mintában. A pikoalgák jelenléte pedig a magas klorofill-a koncentrációért felel. A laborvizsgálat kitért a nitrogén mennyiségére is: „sem a szerves, sem a szervetlen nitrogén nem kiemelkedően magas, az összes nitrogén tartalom 4,3-4,5 mg/l közötti, mely nem tér el a tó többi pontjától” – áll a jelentésben. A szulfid azonban már lehet az egyik bűnös: mint kiderült, mennyisége az evezős pályán, a strandon mértnek sokszorosa, ami okozhatja a víz bűzös szagát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában