Ajánló

2024.07.02. 10:40

Szombaton először: IllaBerek Élményösvény a Gárdonyi művháznál

Egy különleges családi időtöltésre invitálja az érdeklődőket a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár július 6-án, szombaton.

Déri Brenda

Idén először kerül megrendezésre az IllaBerek Élményösvény, melynek hivatalos megnyitóját most szombaton, reggel 10 órakor tartják a művelődési házban.

Az élményösvény ötletével Kamarás Emese kereste fel az intézményt még év elején, akiknek nagyon megtetszett az ötlet és szívesen beálltak a kezdeményezés mögé.

Szilvási-Grund Helga intézményigazgató a feol.hu-nak elmondta: Emesével már eddig is jó kapcsolatot ápoltak és a munkásságát is ismerték, mivel gyermekfoglalkozásokat tart havi egy alkalommal a művházban. A megkeresés után elkezdtek közösen ötletelni, majd pedig megszületett az IllaBerek Élményösvény, amely a noszvaji Meseút mintájára már el is készült.

Végeredményében a résztvevőknek hét állomáson kell áthaladniuk, amelyek a művelődési ház környékén vannak elhelyezve. Állomásonként egy-egy manóházat kell kinyitniuk, amelyben segít az előzetesen e-mailben elküldött lakatkód. Majd, ha kinyílt a manóház az a nemez figurákon túl különböző megoldásra váró IllaBerek feladatokat is rejt. A teljes élményösvényt akkor teljesítik a résztvevők, ha mind a hét állomás manóházát kinyitják és elvégzik a benne található feladatokat.

Az intézményvezetőtől azt is megtudtuk még, hogy az élményösvény megvalósítása egy igazi csapatmunka eredménye: a manóházakat Szalai Csaba faesztergályos készítette, a festést és díszítést a művház dolgozói, a benne lévő nemez figurákat pedig Futterer Judit, a művház szakmai megvalósítója.

Az élményösvény célja, hogy összehozza a családokat és minél több minőségi időt töltsenek együtt a szabadban.


 A fentiek mellett az önkormányzat és Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője is támogatta a projektet.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában