A gátlástalanság határtalan

2024.07.11. 13:43

Vannak, akikre semmilyen szabály nem vonatkozik?

Üzletközpontok parkolóiban sokszor találkozunk – a főleg német gyártású gépjárművekkel, amelyeknek nincs indexük, hátsókerék meghajtásúak, stb. – kiváló embertársaink pökhendi parkolási stílusával, amikor enyhén szögben, azaz eltérve a derékszögtől állnak be a parkolókba úgy, hogy az autó éppen a parkolóhelyeket elválasztó vonal felett helyezkedik el.

Nagy Zoltán Péter

A gátlástalanság határtalan

Fotó: Nagy-Zoltán Péter / FMH

Olvasóink gyakran küldenek ilyen fotót, általában A bunkó parkol címen. De sajnos a gátlástalanság akár az eget is súrolja, autótípustól függetlenül. Fehérváron, az időnként hibásnak vélt módon átszervezett közlekedés következtében a kétirányú Irányi utca azon teljes oldalán, ahol az emberek élnek, azaz lakóházak vannak, nem lehet megállni, a másik oldal jelentős részén szintén megállni tilos táblák óvják a közlekedőket, ezért csak a szűk számú (14) kialakított parkolóban állhatnak meg a gépjárművek. Ilyen körülmények között jön az, akire talán semmilyen szabály nem vonatkozik, és gátlásoktól mentesen foglal el egyszerre két kiépített parkolót. Az ilyen gátlástalanokról kapjuk azokat a bizonyos fotókat, de a mellékelt kép alapján előfordul, hogy tulajdonosa, használója már rinocérosz arcbőrt visel, hiszen az általa elfoglalt két parkolóhely egyike a mozgásaiban korlátozott embertársaink számára lett kialakítva. Nyugodjon meg mindenki, a kérdéses autó nem rendelkezett mozgásában korlátozott embereknek biztosított lehetőséggel, egyszerűen pofátlan! Ha az autót vezető személy éppen ügyfélként járt a parkolóhely mellett található intézményben, amely a családosok megsegítésével próbálkozik, akkor könnyen előfordulhat, hogy még gyermeke is van – elképzelhető, mit tanul az a kisgyerek. Tessék mondani, az ilyeneket miért nem találják meg az „illetékesek”!?

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában