Székesfehérvár kiemelt szerepet kap

2024.07.11. 14:00

Virágos Magyarországért: a zsűri Székesfehérvárra érkezett

A Virágos Magyarországért pályázat zsűrije érkezett Székesfehérvárra csütörtökön. A török udvar esőkertje mellett a város számos virágba borult parkjához elkísérte őket Homoki László, a városgondnokság kertészeti divízióvezetője. A zsűrielnöktől megtudtuk, mire figyelnek leginkább értékeléskor.

S. Töttő Rita

Homoki László és Bíró Borbála és a város szakemberei együtt tekintették meg a legjobb fehérvári megoldásokat

Fotó: S.Töttő Rita / FMH

Budapestről érkezett Székesfehérvárra a Virágos Magyarországért pályázat zsűricsapata július 11-én, csütörtökön. A verőfényes napsütés és a közel 40 Celsius fok ellenére is friss, virágzó övezetek fogadták a városba érkező szakembereket. A török udvar új esőkertjében mostanra kivirágzott már az a több mint ezer növény, melyet nemrégiben ültettek, így ezeket is szemügyre vehette a Virágos Magyarországért pályázat zsűrije. Bíró Borbála, a zsűri elnöke a feol.hu-nak elmondta: a csapat tagjai különböző ágazatokat képviselnek.

Virágos Magyarországért 2024 zsűrije Székesfehérváron. Bíró Borbála, Homoki László
A török udvar esőkertjének virágai teljes pompájukban láthatók a napokban
Fotó: S.Töttő Rita / FMH

– Van köztünk tájépítész, kertépítő, illetve fejlesztéssel, beruházással foglalkozó szakember, de mindannyian a zöldért dolgozó kollégák vagyunk. Zsűriztünk már idén több települést, ilyen nagyot, mint Fehérvár még nem – árulta el a zsűrielnök, ahogy azt is: Fehérváron most járnak először.

A zsűrizés szempontjai

A Virágos Magyarországért pályázaton Székesfehérvár sikerrel szerepel évek óta, így a zöldfelület kezelőinek van tapasztalatuk a témában. Arról, hogy az idei esztendőben milyen szempontokat vesznek figyelembe a zsűri tagjai, így szólt az elnök:

– Nagyon sok és összetett a szempontrendszer. Nem csak a zöldfelületek mostani állapotát, illetve az egynyári virágokat vesszük szemügyre, – mint ezt gondolná egy laikus szemlélődő – sokkal mélyebb kapcsolatrendszereket nézünk. Vizsgáljuk a város szakmai csapatának gazdálkodását megnézzük, hogyan tervezik meg a zöldfelületeket, hogyan tudják jól üzemeltetni azokat, milyen előremutató megoldásokat alkalmaz a város, milyen stratégiája van a zöldfelületeket illetően. De a környezetvédelmi szempontokat és a fenntarthatóságot is figyelembe vesszük.

Virágos Magyarországért 2024 zsűrije Székesfehérváron. Bíró Borbála, Homoki László
Érkezik a Virágos Magyarországért pályázat zsűrije a török udvarba
Fotó: S.Töttő Rita / FMH

Esőkert a klímakrízis ellen

Az esőkertek, vagyis a csapadékvíz menedzsment, előremutató megoldás – fogalmaz a szakember a székesfehérvári török udvar legújabb projektje kapcsán.

– A klímaváltozás, a klímakrízis, melyet megélünk mi is Magyarországon, válaszokat kíván – fogalmaz Bíró Borbála, hozzátéve: – Muszáj foglalkozni azzal, hogy egyre kevesebb és egyre rendszertelenebb a csapadék, és ezeket jobb lenne megtartani, minthogy csak hagyjuk elfolyni a csatornarendszerben. Erre jó megoldás az esőkert.

Virágos Magyarországért pályázat 2024

Az idei évben Székesfehérvár kiemelt szerepet kap a Virágos Magyarországért versenyen: az európai verseny díjátadója szeptemberben Székesfehérváron lesz, a Sóstó Látogatóközpont környékén. A nagyszabású Európa Nappal egybekötött ünnepségen minden pályázó város bemutatkozik. Addig is, a nyár folyamán zajlanak a zsűrizések, majd a közös kiértékelések, melynek során megállapítják, hogy milyen települések érdemesek díjakra, és majd ősszel kapnak visszajelzést a települések az eredményről.

Virágos Magyarországért 2024 zsűrije Székesfehérváron. Bíró Borbála, Homoki László
Megbeszélés: a zsűri fontos kérdéseket tesz fel
Fotó: S.Töttő Rita / FMH

A fehérvári főkertész reményei

Homoki László, a városgondnokság kertészeti divízióvezetője emlékeztetett: 2022-ben a város megnyerte a Virágos Magyarországért nemzetközi versenyét, ahol arany minősítést kapott. A kihívás azonban azóta sem változott.

– Célunk továbbra is az, hogy a zsűrinek mindig megmutassuk az újdonságokat: idén a török udvarban lévő esőkertet, a felújított Rózsaliget, illetve a két éve felújított Vörösmarty teret, továbbá a Vadvédelmi Központ területét. A török udvar esőkertjéhez hasonló még nem volt a városban, ezért fontos ennek a projektnek a bemutatása. A Székesfehérvári Vadvédelmi Központ szintén egyedülálló színfoltja a városnak, ahogy a Rózsaliget is, melynek öreg, idős, beteg rózsatöveit idén felszámoltuk, s korszerűbb, strapabíró új rózsafajtákra cseréltük. Reméljük, ezeket a kezdeményezéseket értékelni fogja a Virágos Magyarországért zsűrije is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában