Az igari polgármester, aki bebizonyítja, sosem késő

Honnan jön, milyen volt a gyermekkora?

– Simontornyai vagyok, ott is születtem, édesapám labdavarró volt, édesanyám pedig nagyon korán egy műtét miatt rokkantnyugdíjas lett és azért ez előre is vetíti, hogy eléggé pénz híján voltunk. Két testvérem volt, öten voltunk egy családban egy önkormányzati lakótelepi albérletben laktunk annak idején és az egyetlen olyan mód, amivel annak idején ki lehetett tűnni az a tanulás volt, így tanultam. Az általános iskolában és a szakközépiskolában is a tanulás volt az első, de az élet elvitt másfele, a gondolkodásmódom se volt a legjobb, nem úgy gondolkodtam mint most felnőtt fejjel. Akkor egészen más dolgok voltak a fontosak, mint amire gondot kellett volna fordítanom. Kevés bátorságom volt akkor a felvételizni, ráadásul bevonultattak katonának, így nem is volt a gondolatomban a főiskola. 

Milyen emlékeket tud felidézni a gyermekkorából?

– A gyerekkorom rendkívül meghatározta az, hogy részben cigány vér is van bennem. Annak idején, gyerekként nagyon szégyelltem. Nem mentem sehova póló nélkül, hogy a nap ne tudjon rajtam jobban barnítani és így kevesebben lássák azt, hogy van bennem cigány vér. Most már ezt másképp értékelem ezt. Emellett pont azt beszéltük a nővéremmel valamelyik nap, hogy nincs olyan pozitív jó élmény a gyerekkoromból, amire azt mondtam volna, hogy na ez jó vot. Nem volt olyan nap például, hogy ne bántott volna valaki. Mondhatom mindenben hátrányos helyzetű voltam, termetben, pénzben és származásban is. Ezért határoztam el, hogy tanulok, legyen egy kiugrási pontom és változtatni tudjak a helyzetemen. Az életemnek vannak foltjai, amiket szégyellek, voltak olyan pillanatok amikor más fele is mehettem volna, rossz irányba, de a szerencse mindig mellém állt és jó irányba haladt az életem a káros szenvedélyek pedig elkerültek. Mindig próbáltam ember maradni, ez volt a fontos, és azt az utat amit megjártam nem felejtem el most se. 

Szóval mondhatjuk, hogy nem felejtette el honnan jött, azután sem, hogy polgármester lett.

– És nem is fogom. Ezért is nem szeretem azt amikor valaki a faluból úgy köszön rám, hogy polgármester úr. Én szeretnék az az egyszerű István, Pisti maradni, aki voltam. És maradok is. Nekem nem egy státuszszimbólum a polgármesterség, az emberekért szeretnék tenni. Ez egy szolgálat és aki ezt nem így fogadja el, az ne akarjon polgármester lenni. Főleg hogy vann tényleg olyan oldala ennek, amiket nem lehet pénzen megfizetni. Persze az árnyoldalai is megvannak, de a legfontosabb az, hogy a tőlem telhetőt mindig megtegyem a településem érdekében. Igyekszem mindig a legjobb tudásom szerint cselekedni.

Térjünk vissza az életútjára. Befejezte a szakközépiskolát és utána rögtön munkába is állt?

– Amiután végeztem először bevonultam katonának, egy évig voltam Enyingen. Ott beiskoláztak a mezőgazdasági gépszerelő végzettségem szerint, majd a leszerelésem után szerettem volna megpróbálkozni a főiskolával, de az élet közbeszólt, hiszen családot alapítottam. Az enyingi Videotonban helyezkedtem el, majd 1996-ban családot alapítottam, megszületett fiam, Máté. Ezután nem volt kérdés, hogy dolgozni fogok, el kellett tartanom a családot, így nem is tudtam volna továbbtanulni, akkor nem volt erre lehetőség. Három és fél évvel később, pár kilengés után aztán Igarra kerültem, ott lettem könyvtáros az önkormányzatnál, Pákozdi József polgármester úr vett fel akkoriban. 

Innentől pedig folyamatosan az önkormányzat és a település szolgálatában állt.

– Pontosan, így van. Elég érdekes történet az, hogy lettem falugondnok. Épp a könyvtárban ültem, amikor polgármester úr bejött hozzám, megkérdezte, hogy nálad van a jogosítványod? Rávágtam, hogy igen, ő pedig rögtön mondta, hogy menjek el ebédért. Így kezdődött el ez a történet, elmentem ebédért és onnantól nem volt visszaút. Elvégeztem a falugondnoki képzést, több tanfolyamon is résztvettem, hogy minél jobban tudjam kezelni az embereket és a gyerekeket is. Igazából annak idején egy villámhárító voltam az akkori polgármester és a lakosság közötti kommunikációban. 

Közel húsz évet töltött el a falugondnoki pozícióban. Mit kapott ettől az időszaktól?

– Voltak hullámvölgyek, amikor azt mondtam, hogy mást keresek, főleg akkor amikor negatív impulzusok értek. Az olyan történetek azonban marasztaltak, mint például az Igari Reménysugár Klub, ami annak idején a gyerekeket fogta össze. Tizenkilenc gyerekkel foglalkoztam ekkor, olyanok, amilyenek annak idején én voltam. Azért tudtam velük könnyen dolgozni, mert megértettem őket. Tudtam, hogy milyen közegből jönnek, milyen napi problémákkal küzdenek. Volt olyan megjegyzés, amikor azt mondták mit akarok velük. Aztán végül megmutatták azt, hogy mire képesek, csak foglalkozni kellett velük. Ez a legfontosabb ebben az időszakban, erre vagyok a legbüszkébb az elmúlt húsz évben.

Aztán 2019-ben eldöntötte, hogy elindul a polgármester választásokon és megválasztották.

– Úgy éreztem, hogy egyrészt mindenki ismer a faluban és mindenkivel kapcsolatban vagyok, kivel jóban, kivel rosszban. Emellett megvolt az a kapcsolati hátterem is, amivel úgy éreztem segíteni tudok a falunak. Végül aztán az emberek bizalmat szavaztak nekem, megválasztottak. Az első napom nagyon nehéz volt, féltem attól, hogyan vágok bele ebbe az egészbe, nem-e lesz nekem ez nagy falat. Bebizonyosult, nem az. Egyrészt azért, mert amiket megígértem azokat javarészt meg is tudtam valósítani, a település fejlődésében tudtam segíteni és ami tőlem telt azt megtettem ezért. Másrészt azért, mert egy olyan csapattal dolgozhatok együtt az önkormányzatnál, amelyet a családomnak mondhatok. Nem munkatársaim vannak, hanem barátaim és beszélhetünk itt a közhasznúaktól a jegyzőig bárkiről. Mindenki egytől egyig kiáll a másikért és ott segít ahol tud. 

Az elmúlt öt évben bizonyította a rátermettségét, ha más nem az újraválasztása ezt mutatja. Hogy értékeli ezt az időszakot?

– Voltak nehézségek, a Coviddal és egy árvízzel is meg kellett küzdenünk, azonban ahogy említettem, sikerült jó irányba terelni a falut. A legfontosabb, hogy közösséget építsünk, hiszen ha nincs közösség akkor élet sincs a faluban, az a település mondhatjuk, meghalt. Ez a célom az újabb öt évre is, meglátjuk mit hoz a jövő, ami biztos, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy a falu továbbra is a fejlődés útján maradjon.

A nehéz polgármesteri feladatok mellé azonban új kihívást keresett és megvalósítja régóta dédelgeetett álmát. Honnan jött ez az ötlet?

– Idén januárban Varga Gábor országgyűlési képviselő úrnál voltam, amikor megláttam, hogy levelező, államilag támogatott képzésre lehet jelentkezni, ráadásul a Kodolányi János Egyetemre ami jó hírű és itt van a közelben. Hazaállítottam és közöltem a családdal, jelentkezek. Sajnos az első helyen megjelölt média és kommunikáció szakra nem vettek fel, de a szociális munka alapképzést megkezdhetem ősztől. Ez úgy érzem nagy segítséget fog nyújtani abban, hogy a település életét segíteni tudjam, hiszen az itt megszerzett tudást mindenképp kamatoztatni tudom majd a polgármesterség alatt. 

Talán megemlíthetjük, hogy 49 éves. Mennyire lesz nehéz ennyi idő után visszaülni az iskolapadba?

– Nagyon félek az ősztől, nem is azért mert nem bízok magamban, hanem furcsa lesz az egész helyzet. Azt már most látom a szemeim előtt, hogy „papa" lesz a becenevem az évfolyamtársak közt. Viszont egy dolog biztos, amit én elhatározok azt véghez is viszem. Nem lesz könnyű ez a három és fél év, de az biztos, hogy befejezem a képzést a végén pedig diplomát szerzek.

Beszéltünk a gyermekkoráról, a polgármesterségről és az egyetemről is. Arról viszont nem, hogy mi az ami kikapcsolja. 

– Sok szabadidőm nincs, ősztől meg még annyi sem lesz, viszont ha tehetem akkor elmegyek horgászni. Ilyenkor a telefonomat sem viszem magammal, teljesen kikapcsolok, csak én vagyok, a természet és a halak. Ha véletlenül nem tudok semmit fogni még akkor sem esek kétségbe, nem ez számít, hanem hogy kiszakadjak a hétköznapokból. Emellett szívesen viszem kisfiam, Dávidot az edzéseire Paksra, hiszen a Paksi FC U15-ös csapatában futballozik. Szívesen nézem az ő meccseit, ha tehetjük akkor viszont a felnőtt együttes mékőzésein is rendre ott vagyunk a hétvégéken. A zöld-fehérek mellett a Real Madridot is követem amikor időm engedi a TV-n keresztül. Szeretek főzni is, az is kikapcsol és felfrissülést ad. Azt viszont mindenképp érdemes kiemelni, hogy a szabadidőmre tényleg nem tekintek szabadidőként. Ha bárki keres, akár a faluból, hogy van valamilyen gond akkor ha nem is azonnal, de mindig a rendelkezésére állok bárkinek. 

Mit üzenne a hasonló cipőben járóknak?

– Sosem késő belevágni az álmaink megvalósításába. Legyünk akárhány évesek, legyünk akármilyen helyzetben a legfontosabb, hogy teljesítsük a vágyainkat. Emellett ne felejtsük el azt, hogy honnan jövünk, hiszen az is hozzátartozunk a Földön leélt utunkhoz. A hibáinkkal és a jóságainkkal vagyunk teljesek, és emberek.