Kutya világ a faluban

3 órája

Bűncselekmény is lehet belőle

Feltűnően sok kóbor kutyát észleltek az utóbbi időben a kis településen.

Bokányi Zsolt

Illusztráció

Fotó: pexels

Az utóbbi időben több bejelentés is érkezett Perkáta önkormányzatához, miszerint kóbor kutyák veszélyeztetik az ott élőket, ezért a közösségi oldalán adott ki tájékoztatást a hivatal: 

"Egyre több panasz és bejelentés érkezik Önkormányzatunkhoz, közterületen kóborló kutyákkal kapcsolatban. Tájékoztatjuk Önöket, hogy szabálysértésnek minősül, ha az eb közterületen kóborol. Abban az esetben, ha a kutya sérülést okoz bárkiben, az pedig már bűncselekménynek minősül, ami szabadságvesztéssel is sújtható. Amennyiben az önkormányzattal szerződésben álló gyepmesternek kell eljárnia a kutyákkal kapcsolatban, a tulajdonost terheli a befogás, illetve minden egyéb költség. Mindenki gondoskodjon a saját háziállatáról! Perkáta Nagyközség Önkormányzata"

A kóbor kutyák természetesen nem csak ezen a településen jelentenek problémát, hiszen időről időre előkerülő problémaként kerül elénk a felelőtlen kutyatartás kérdése. Mi nem szeretnénk belemenni a kutyások-nem kutyások örök és sokszor durva vitájába, inkább utánanéztünk a témának, és összegyűjtöttünk néhány fontos információt a kutyatartás kérdésében. Talán sokan gondolják, ezeket mindenki ismeri, sőt egyes európai országokban és városokban a kutyatartás ma már egy bizonyos megszerzett tudáshoz és vizsgához kötött, de felelős gazdává válni hosszú tanulási folyamat. Vannak olyan alapvetések, tények és kötelezettségek, melyek minden gazdira érvényesek. Ugyanakkor meg kell ismernünk a saját kutyánk fajtaspecifikus biológiai és pszichológiai igényeit is. Ezek pedig minden kutyafajtánál mások. Másként kell tartani egy kistestű és egy óriás termetű kutyát, mint ahogy egy vadászkutyának és egy terriernek is mások az igényei. Így talán nem baj ha mégis felismételjük a régi leckét! 

Illusztráció
Fotó: pexel.com

Felelős kutyatartás

A felelős kutyatartás elsősorban tehát azt jelenti, hogy a gazdi tisztában van a törvényben előírt kötelezettségeivel és a kisállat jogaival. Természetesen nem csak tudni kell a törvényt, hanem be is kell tartani az abban leírtakat. Ezen kívül tájékozódni kell a saját háziállat fajtaspecifikus igényeiről, egészségügyi szükségleteiről, a kötelező oltások rendjéről. Ma már hazánkban nem cserélhet úgy kutya gazdát, hogy nincs benne az azonosításra alkalmas mikrochip. A mikrochip megléte és megfelelő regisztrációja szintén a felelős állattartás egyik alap pillére.

Állatvédelmi törvény

A kutyatartásra vonatkozó szabályokat az ide vonatkozó törvény és kormányrendelet írja elő. Az állatvédelmi törvény szerint a kutyatartók kötelességei az alábbiak:

  • Biztosítani kell a megfelelő élelmet és elhelyezést az állat etológiai sajátosságainak megfelelően. 
  • A kutyát egyedi azonosítóval kötelező ellátni. 
  • A veszettség elleni kötelező oltást évente ismételni kell. 
  • Legalább napi egyszer ellenőrizni kell a kutyát, több napra pedig nem szabad egyedül hagyni sem lakásban, sem kertben. 
  • A gazdának biztosítani kell a szökésmentes elhelyezést az állat állandó kikötése nélkül. 
  • Olyan elhelyezést kell biztosítani a kutyának, amely védi az időjárás viszontagságaitól.
  • A kutyát be kell jelenteni az önkormányzati ebnyilvántartásba

A kutyatartók kötelességeit a kedvtelésből tartott állatokról szóló kormányrendelet is szabályozza. 

  • Kutya csak egyedi azonosítóval cserélhet gazdát.
  • A mikrochip elhelyezésének költsége örökbeadás esetén az örökbefogadót terheli.
  • Nyolc hetes kora előtt nem lehet elválasztani a kölyköt az anyjától.
  • Közterületen csak pórázon lehet vezetni kutyát. Póráz nélkül az erre kijelölt területen, például a kutyafuttatóban lehet sétálni.

Fontos tudni még, hogy a kutya ürülék felszedése is a kutyatartók kötelezettsége. Az önkormányzatok feladata pedig biztosítani a kutyaürülék gyűjtő szemetesek és kakizacsik megfelelő számú kihelyezését a területen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában