Jó reggelt, Fejér vármegye!

Hosszú, íves jobbos kanyar a kijelzőn, sötétkékkel jelölve, mint követendő útvonal. A pilóta egyszerre figyeli a nagyvárosba beáramló pénteki forgalmat és a rossz úton rázkódó okostelefon által mutatott útvonalat, miközben kintről zaj, bentről navigáló női hang aprózza tovább az eleve lanyha figyelmet. Aztán amikor az előrejelzett íves úton érkezik a jól ismert, újratervezést jelölő hang, és az érkezési idő pár percről fél órára vált, azonnal tudja, hogy a forduljon jobbra utasítás nem erre az útra vonatkozott. Aztán a soksávos út láttán azonnal tudja a matricát nem vásárolt sofőr, hogy rátévedt az autópályára. A csúcsban tolatni is, megfordulni is tilos. Az anyósülésen ülve bámulom mennyi emberféle létezik. A egyik szembejövő megdöbbent, a másik mérges, a harmadik lelassítva bámul át, pökhendi fejcsóválással fejezve ki megvetését. A következő vigyorog, talán arra emlékezteti a helyzet, amikor ő is csinált már ilyet, és az utolsó, aki szemtanúja ennek az egésznek egy buszsofőr, aki percek óta várja hogy végre kifordulhasson, de rutinosan felmérve a helyzetet és annak súlyát, veszélyességét kiengedi a kelepcébe került kisteherautót, vissza a jó irányba. Ezzel talán újabb perceket veszít, de közben legalább annyit nyer, egy másik ember háláját, még ha az az idő rövidsége miatt csak egy intésben nyilvánul meg. Előzékenységgel előbb meg lehet szüntetni a veszélyt, mint okoskodó ítélkezéssel.