Együtt ünnepelt a város

2024.08.20. 18:51

Sárbogárd: "Itt vagyunk, mert itt akarunk lenni!" (galéria, videó)

Méltóságteljes, ünnepi, ám ezzel együtt vidám és felszabadult augusztus 20-i rendezvényt tartottak Sárbogárdon!

Bokányi Zsolt

Méltó ünnepi esemény zajlott a városban.

Fotó: Bokányi Zsolt / FMH

Természetesen a rendezők folyamatosan az időjárási helyzetet vizsgálták, hiszen a megyében számtalan rendezvényt szerveztek át, de ottjártunk alkalmával, verőfényes napsütésben kezdődött el a település ünnepi műsora. Elsőként táncbemutatókat láthattak az érdeklődők, helyi tánciskolák produkcióit, majd három órától a hivatalos ünnepi műsor következett. Rechner Csaba és Ács Attila zenés felvezető produkcióját követően a település polgármestere Sükösd Tamás köszöntötte az egybegyűlteket. A település vezetője kiemelte az ünnep kapcsán a keresztény értékrend fontosságát a mai zűrzavaros világban, illetve kihangsúlyozta „Sárbogárdon ünnepelünk! Itt vagyunk, mert itt akarunk lenni!”

Sárbogárd is ünnepelt!
Sükösd Tamás Sárbogárd polgármestere és Varga Gábor országgyűlési képviselő, az ünnepi rendezvényen. 
Fotó: Bokányi Zsolt / FMH

Az ünnepi beszédet követően Novák Kovács Zsolt alpolgármester is köszöntötte a rendezvény résztvevőit, és kitüntetéseket adtak át. Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2024. évben „Sárbogárd Város Szolgálatáért” kitüntetést Krencz Ferencnének a helyi választási bizottság elnökének, és Berta Jánosnénak a gondozóház szakmai vezetőjének adományozta. A „Sárbogárd Város Sportjáért” kitüntetést pedig Zsebők Laura kapta, aki országos úszó, ifjúsági bajnok.

Kitüntetéseket adtak át
Fotó: Bokányi Zsolt / FMH

A hivatalos programot követően gyerekzenei és könnyűzenei programokkal hívták a szervezők a település lakóit, estére retró diszkót terveztek, amennyiben az időjárás nem írja át a szervezők elképzeléseit!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában