Székesfehérvár hűséggel őrzött, szent öröksége

A székesfehérváriak idővel elfelejtették, miért is ünnepeljük augusztus 20-án az államot, a nemzetet, a kereszténységet, nem tudtak büszkének lenni kiváltságos múltjukra és szerepükre. Ezen a helyzeten igyekeztek kiváló, tudós lokálpatrióták, történészek, régészek és levéltárosok, írók és költők változtatni, és ma már büszkén jelenthetjük, munkájuk eredményes volt. Újjászületett Szent István szelleme, kultusza a városban.

Székesfehérváron nem csupán a királyi koronázó bazilika megmaradt kövei idézik a történelmet, az államalapítást, első királyunk emlékét és jelentőségét. Szent István tevékenységének és egyéniségének tiszteletére a város elmúlt évszázadai során szinte folyamatosan gondoltak – egyebek mellett erről beszélt a FEOL-nak Csurgai Horváth József főiskolai tanár, főlevéltáros, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója.

– Miként alakult ki Székesfehérváron Szent István kultusza?

– Városunk jelentőségét a középkori magyar történelemben kezdetektől fogva meghatározta stratégiai szerepe, a honfoglalást követően fejedelmi szállásterület, majd a kezdetleges államszervezet egyik központja volt. Székesfehérvárnak az a különleges szerep jutott a magyar históriában, hogy az uralkodó további szerepkörökkel, funkciókkal ruházta fel, István uralkodásának első évtizedében szakrális székhellyé vált. István király kultusza már I. András alatt kezdetét vette. Alba Civitas történetében különös jelentősége volt István király és Imre herceg canonisatiójának, a király kultusza szentté avatásakor – 1083-ban – határozott formát öltött. A szentté avatásokat egyébként számos legenda övezi, amelyekről Hartvik püspök számolt be. Székesfehérváron a szent király tisztelete a későbbiek során is különleges szereppel bírt a város életében.

– Milyen városról beszélünk? Miként képzelje el a középkori Székesfehérvárt és értékelje annak jelentőségét a 21. század embere?

– Székesfehérvár egyike a legrégebbi magyar városoknak, a történeti hagyomány szerint alapítása megelőzte István uralkodását. Nevének első magyar nyelvű említése a tihanyi alapítólevélben, 1055-ben tűnt fel. Igy írták: Feheruuaru. A mocsarakkal körülvett szigetekre szabdalt terület megfelelő erősségként szolgált a kialakuló központnak. A történelmi belváros legmagasabb pontján épült fel a vár, Szent István Fehérváron kezdte el magántemplomának építését is. Akkor már királyi székvárosként tartották számon a települést. Koronázását követően, 1018 körül – más adatok szerint valamivel korábban – kezdődött el az ország első bazilikájának építése. Imre herceg halálakor, 1031-ben a templom még nem volt teljesen kész, felszentelésére Szent István halálakor, 1038-ban került sor. A hagyomány szerint Fehérvár Istvántól nyerte el első kiváltságlevelét: a tőle származtatott privilégium, a „fehérvári jog” a városok többségének évszázadokon át, mintaként szolgált. István után középkori uralkodóinkat itt, a Nagyboldogasszony bazilikában koronázták, ugyanakkor nem vált valamennyi királyunk temetkezési helyéül. A Szent Istvánt követő királyaink közül Könyves Kálmán volt az első uralkodó, akit a bazilikában, a szentek mellé temettek. Az Árpád-ház kihalásáig további nyolc, vegyesházi királyaink közül hét uralkodó választott mellette végső nyughelyet.

– Szakrális jelentősége mellett milyen más szerepet adtak a bazilikának?

–  Állami feladatokat is ellátott, hiszen a falak között állt a királyi trón, ott őrizték a koronázási ékszereket, a kincstárat, majd később az ország levéltárát, ott volt a sókamara és a pénzverőkamara. A királyi kincstárban vigyáztak többek között a királyi mértékegységek etalonjaira is. Az államigazgatásban betöltött szerepét jelzi, hogy az ország alkancellári tisztét számos alkalommal a székesfehérvári prépostra ruházták. A Nagyboldogasszony-bazilika mellett működő prépostság egyébként nemcsak kincstári, államigazgatási funkciókat töltött be, mellette működött az ország első iskoláinak egyike, a szintén István által alapított fehérvári káptalani iskola is.

– De mindig a szakralitás maradt a legfontosabb?

– Igen, a város szakrális székhely jellege a későbbiek során tovább erősödött. A vegyesházi uralkodók elődeiknél ezért is tulajdonítottak nagyobb jelentőséget a Nagyboldogasszony-bazilikában történő koronázásoknak és temetkezéseknek. Arra az időre szilárdult meg a koronázási formula, amely szerint a fehérvári koronázó templomban, az ország uralkodóját az esztergomi érsek, a székesfehérvári prépost jelenlétében koronázta meg, Szent István koronájával. A vérségi alapon az Árpád-házhoz nem kötődő uralkodóknak igényük volt az országalapító szent királlyal történő misztikus kapcsolat felvételére, ezzel hatalmuk „legitimizálására”. A későbbiek során az egyházi ünnepekhez törvénykezési és bírói tevékenység, vagyis közfeladat kapcsolódott.

– Miként élte túl Szent István kultusza a török időket?

– Fehérvár szerepe a későbbi évszázadok során lehanyatlott, majd a másfél évszázados török uralom következett. A város felszabadulását követően azonban Szent István tisztelete ismét megelevenedett. Újjáéledő kultuszának következetes támogatója a fehérvári püspökség első püspöke, Séllyei Nagy Ignác volt. A püspökség megszervezését követő évben, 1778-ban Mária Terézia a fehérvári püspöki székesegyháznak adományozta Szent István koponyaereklyéjét. A király tisztelete elsődlegesen az egyházi liturgiában és rendezvényekben élt tovább, de alakja fennmaradt a heraldikában is. A Székesfehérvári Káptalan 1777-ben nyert pecsétjén az ország felajánlásának motívuma szerepel, ugyanez látható ma Fejér vármegye címerében.

 – Az 1938-as Szent István emlékévre készülődve a város egy sor ma ismert nevezetességet kapott. Miként lett egy időre, ha csupán szakrális értelemben is, Székesfehérvár a nemzet fővárosa?

– A török idők után a koronázó templom egyes részei még álltak. A 19. század közepén kezdődött meg a bazilika romjainak feltárása, újjáépítésére is tettek kísérletet, de sikertelenül. Azonban Szent István tisztelete, a koronázó városi rang a város politikai és kulturális életében a reformkor esztendeiben ismét kiteljesedett. A két világháború között a kultusz őrzésében Székesfehérvár kiemelt módon vett részt, az 1938-as ünnepi esztendő országos rendezvényeinek sorában méltó szerepet kapott. Akkor ismét országgyűlésnek adott otthont Alba Regia, az volt a negyvennyolcadik székesfehérvári országgyűlés. Egyébként a Városháza udvarán megrendezett eseményen iktatták törvénycikkbe Szent István emlékét. A történetírás is feltárta az uralkodó államalapító és egyházszervező szerepét, e munkák közül kiemelkedik az akkor megjelent „Szent István emlékkönyv”. A következő nagyobb évfordulóra 1988-ban került sor, ismét felelevenedtek a hagyományok, az év során kiállítások, emlékülések, előadások és rendezvények jelezték az ünnepi évet. Csakúgy, mint 2013-ban, az újabb Szent István év alkalmával.