Útavatás

2 órája

Több évtizedes hagyomány, hogy söröshordó gurítással avatnak utakat

Ugyan a hagyomány eredetét illetően nem találtunk konkrét forrásokat, de a Fejér Megyei Hírlap régi lapszámait bújva az biztosan kijelenthető, hogy több évtizede szokás már, hogy az újonnan épült vagy felújított utakon először söröshordók gurulnak.

Déri Brenda

Fotó: Máthé Daniella / kisalföld.hu (archív)

Sok helyen nem az autók azok, amelyek először gurulnak az új utakon, sokkal inkább a söröshordók, méghozzá tele, majd a végén csapra verték a hordókat és töltötték a friss korsó sört. Egy 1998-as tudósításunk szerint ennek hagyománya az útépítőkhöz köthető, de egy 1989-es lapszámban arról is találtunk írást, miszerint a hídépítők is így avatták az újonnan elkészült hidakat. Mint előbbinél, úgy utóbbinál is írják, hogy e gyakorlattal az új út teherbírását ellenőrizték. Ennek megfelelően avattak utat akkoriban Sárbogárdon, Kislángon, Úrhidán és még számos más megyei településen, de az ország más részein is előfordult.

Jó néhány falu ma is gyakorolja e szokást, de többnyire már üres hordókkal, így a friss csapolt sör is elmarad az avató végén. Legutóbb Úrhidán és Tácon volt példa erre. 



 



 



 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában