Terepgyakorlat

2 órája

Éjszaka az erdőben - az első vegyiharc ezred tábor élményei

Éjszakai járőrözés, robbanóanyag keresés, hadihajózás, és vízi foglalkozások is szerepelnek a Sodró László 102. Vegyiharc Ezred táborának programjai között. A fiatalokat szerdán, sötétedés után látogattuk meg, amikor a Bregyó mögötti kiserdőbe indultak, terepgyakorlatra.

S. Töttő Rita

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Már javában sötét volt, mikor kiértek a Bregyó-közi Atlétikai Sportközpont területére a  Sodró László 102. Vegyiharc Ezred táborának résztvevői július 31-én, szerdán este. Arcukon sötét festék, ruhájuk terephez illő katonai viselet, előttük pedig egy izgalmas programlehetőség az erdő mélyén.

- Az alap katonai felkészítésen kívül vegyivédelmi felkészítést kapnak a táborozók, továbbá megismerkednek a 93M mintájú vegyi ruhával és gázálarccal – árulta el a feol.hu-nak Benkő Alíz főhadnagy, a tábor vezetője, akivel a fiatalok korábban meglátogatták a Magyar Honvédség egyedülálló Havária Laboratóriumát is, ahol kémiai kísérleteken keresztül ismerkedhettek meg az ezred által használt eszközökkel.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A vegyiharc ezred idén először szervez tábort, így országosan is egyedülálló lehetőség ez azoknak a 14-16 év közötti fiataloknak, akiket vonz a pálya. Ilyen Vadon Gellért is, aki Budapestről érkezett a fehérvári vegyivédelmi táborba:

- Az osztálytársaim említették egy szünetben, hogy lesz ez a tábor, és azonnal kedvet kaptam hozzá. Jó a közösség és nagyon sok érdekességet megtanultam! Az airsoft programok és a terepgyakorlatok pedig különösen tetszettek! – mesélte a már indulásra kész fiatalember.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az első táborra Székesfehérvártól Budapestig több városból érkeztek diákok, akiket további négy, a kadétprogramban résztvevő fiatal mentor segít az egy hét alatt.  A kaposvári Eötvös Loránd Technikumból érkező Kovács Krisztina Jázmin az egyikük, akinek az iskolai tanulmányait a mentorképzőben katonai tantárgyak egészítik ki.

- A táborban a fő feladatunk, hogy segítsük a katonákat az eligazodásban. A programok során mindig ott vagyunk mellettük, így például most, az éjszakai járőrözés során is – árulta el az ifjú hölgy.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A hétfőtől péntekig tartó programok sorát csütörtökön a balatonakarattyai rekreációs központban folytathatják a résztvevők: hadihajózásra és vízi kiképzésre várják őket a táboroztatók. Pénteken sorversennyel és díjátadóval zárul a tábor, ahol minden, valamilyen területen kiemelkedően teljesítő résztvevő elismerésben részesül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában