Összefogás Bogiért

2024.09.26. 20:00

A Fradi szív is megdobbant az abai kislány megsegítésére

Idén június 21-én egy szörnyű baleset nagyon nehéz helyzetbe hozta a Balla családot, akiknek most segítségre van szükségük. Fradi mezre indul a jótékonysági licit!

Bokányi Zsolt

Varga Gábor országgyűlési képviselő és Képliné Molnár Ildikó Aba leendő polgármestere buzdít a segítő szándékú licitálásra.

Fotó: A szervezők

Fradi mezt mutatva, már az októbertől hivatalba lépő abai polgármester, Képliné Molnár Ildikó is megosztotta közösségi oldalán a felhívást, kéri az abai lakosság segítségét, illetve ezzel együtt el is kezdődött a jótékonysági licit, amivel egy tragikus balesetben megsérül kislánynak próbálnak segíteni. Ezen a tragikus estén az édesapa, az édesanya és kislányuk, Bogi egy családi eseményről tartottak hazafelé autóval, és teljesen vétlenül Bogi a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy nyaktól lefelé mozgásképtelenné vált. Ahogy a bejegyzésben olvasható, Bogit jelenleg is intenzív osztályon ápolják, a szülők azóta nem tudnak dolgozni, hiszen éjjel-nappal a kislányuk mellett vannak. Ahhoz, hogy a 14 éves kislány el tudja hagyni a lélegeztetőgépet, tüdő rekeszizom pacemakert fognak számára beültetni, a műtétet pedig hosszas rehabilitáció fogja követni. Remélhetőleg, – és ebben az összefogás és a jótékonysági licit is sokat segíthet – év végén már otthonában folytathatják majd a kezeléseket, amihez a családnak viszont teljesen át kell alakítania a házukat. Az átalakításhoz szeretnénk anyagi segítségként többek közt licitre ajánlani a 35-szörös Magyar Bajnok, 24-szeres Magyar Kupa-győztes, VVK győztes és kétszeres Közép-európai Kupa-győztes Ferencvárosi Torna Club jelenleg az Európai Ligában szereplő játékosai által dedikált mezét. A megmozdulás szervezői különösen is hálásak a Ferencvárosi Torna Club-nak és Kubatov Gábor elnök úrnak, illetve Dél-Fejér országgyűlési képviselőjének Varga Gábornak, a mez felajánlása során nyújtott közreműködésükért! Az árverés 2024. október 18-án 18.00 óráig tart. Induló összeg: 50.000.-Ft Licitlépcső: min. 5.000.-Ft A hamarosan hivatalba lévő, leendő polgármester elmondta, terveznek egy jótékonysági műsort is a kislány és családja megsegítésére, aminek részleteiről kicsit később adnak majd információkat! 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában