2 órája
Aranysípos játékvezetőt köszöntöttek
Dunaújváros egy jeles lakóját, Kovács Gábor Józsefet köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a város. Barta Endre alpolgármester jókívánságok kíséretében nyújtotta át Dunaújváros gratuláló levelét és ajándékát. Jó egészséget kívánt, amelyet az ünnepelt örömmel fogadott és, mint mondta:
Több mint három évtizeden át osztotta a piros és sárga lapokat.
Forrás: Önkormányzat
Itt a játékvezetői aranysípom, ezt akkor kaptam, amikor már 25 éve a pályán voltam, és szószerint. Tudják, ilyen csak kettő van Dunaújvárosban, és az egyik az enyém, amelyre nagyon büszke vagyok!
– olvasható az önkormányzat oldalán.
Gabi bácsi egész életében a labdarúgás éltette, focizott az Építőkben, majd játékvezető lett, és több, mint három évtizeden át vezényelte a mérkőzéseket, miközben bizony-bizony osztotta a piros és sárga lapokat. 1951 óta él Dunaújvárosban és 43 évet dolgozott a Vasműben, amiért Vasműs aranygyűrűt is kapott, amit az aranysíp mellett szintén nagy becsben tart.