Böjte Csaba: Az árva kövek is fontosak!

A törekvésekről, céljaikról vasárnap délelőtt a székesfehérvári püspöki palotában beszélt a sajtó előtt Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke, a Szent László Alapítvány nevében Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Görög István, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének alelnöke, Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója és Székesfehérvár képviseletében Cser-Palkovics András polgármester.

– Korosztályomnak, és remélem az utánam következőknek is meghatározó tudati eleme az 1848-49-es forradalom és szabadságharc története – mondta az újságíróknak a vármegye főpásztora, aki idézte Bem mondását: „Ha elvész a híd, elvész Erdély”. – A harcok egyik kiemelkedő és a közemlékezetben mélyen megmaradó napja a piski csata volt. Az elesett sok-sok katona emlékére obeliszket állítottak, amit azonban a románok ledöntöttek, szinte elveszettnek tekinthettük. Valahogyan aztán mégiscsak meglett, és most született egy akarat, hogy újra a helyére kerülhessen. A hozzá való anyagiakat elő kell teremteni, hogy emléket állíthassunk azoknak a hősöknek, akik a hazáért, a magyar nemzetért, a szabadságért áldozták az életüket. Fontos, hogy erről a társadalmat tájékoztassuk, hiszen manapság annyi mindent össze akarnak mosni, még a történelmi emlékezetből is valamiféle globális katyvaszt próbálnak csinálni. De mi nem így gondoljuk. A katolikus egyház örömmel áll a kezdeményezés mellé és segíti a megvalósulást.

– Igazából mi az árva köveket is mindig fontosnak tartottuk, nem csak az árva gyerekeket, hiszen ezért vásároltuk meg Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát, amit sikerült felújítani – szólt Böjte Csaba. – Fontos, hogy a gyerekek lássák, kötelességünk megóvni történelmi környezetünket. A piski csata helyszínén, a híd közelében mutatták meg nekem az egykori huszárok csárdáját, a románok a mai napig így mondják. Nem építették át, a falak és az épület struktúrája megmaradt, de beszakadt a teteje. Megvásároltuk az épületegyüttest, amely két hektáron fekszik. Aztán jött egy kedves hölgy, és kérdezte, nem érdekel bennünket az obeliszk? Miután 1920-ban, vagy 1921-ben ledöntötték, egy idős néni kertjében több mint száz év alatt elsüllyedtek a kövek. A szakemberek azt mondják, az obeliszk 90 százaléka, 48 darab kő megmenekült: indokolt, szép és fontos lenne, hogy a két oldalon meghalt ezerötszáz katona, hősi halott emlékére ismét felállítsuk. Azonban ez messzemenően meghaladja az alapítványunk erejét, ezért bátorkodtam segítséget kérni. Szép, hogy mi erdélyi magyarok állampolgárságot kaptunk, de milyen szép volna, ha történelmi emlékhelyeink is magyar állampolgárságot kapnának!

– Fehérvári katonák kezdeményezték annak idején a Honvédség és Társadalom Baráti Kör megalakulását, és azóta kiemelt feladatunknak tekintjük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc dicső eseményeinek feldolgozását – mondta Görög István. – Ezt tesszük a pákozdi katonai emlékparkban is az első győztes csata dicsőségére. Erdélyországban a legfontosabb csata a piski ütközet volt, amelyről sokan írtak már Hermann Róberttől Margitay Gáborig. Jártunk a helyszínen, részt vettünk a Böjte Csaba által szervezett zarándokúton, amelynek során 25 kilométert tettünk meg és megdöbbentő volt látni, mennyi minden megmaradt az egykori csatatéren. A hadtörténelemből tudjuk, ha a híd elveszik, Erdélyből kiszorul a szabadságharcos sereg. A jelentős csata reggeltől sötétedésig tartott, a túlélők másnap döbbenten látták az áldozatok nagy számát. Szervezetünk fordult először Székesfehérvár önkormányzatához, az első összegek befizetésre kerültek, de ez önmagában még kevés. Fontos, hogy a sajtón keresztül minél többekhez elérjen a hír, hogy aki tud, tegye meg és segítsen!

– A kezdeményezésről Görög Istvántól értesültünk, aki kérte, hogy a Miniszterelnökség kiemelt intézményeként legyünk segítői a törekvéseknek – vette át a szót Móczár Gábor. – Ennek kapcsán hívtuk meg Csaba testvért Tusnádfürdőre, a Szabadegyetemre, ott ismertük meg azt a gyönyörű értékmentő munkát, amit az alapítványa a gyermekmentés mellett a magyar emlékezetmentésben végez. Amikor idén nyáron Erdélyben jártam, láttam a huszárcsárdát, az obeliszk maradványait és már körvonalazódott az együttműködés. Léteznek jó példák, például a Felvidéken a roskoványi csata emlékhelye egy ottani alapítvány segítségével valósult meg és közös magyar-szlovák sikerélménnyé vált. Természetesen nem feltétlenül ugyanaz a helyzet a közös emlékezéssel kapcsolatban, hiszen a Felvidéken a tót katonák együtt küzdöttek a magyar szabadságharcosokkal, ám Erdélyben is vannak lehetőségeink. A Kárpát-medence népeinek egyfajta új vérszerződés nevében kellene összefogniuk, ez a szándék ebben az esetben is egyfajta motivációs erő mögöttünk. Arra teszek ígéretet, hogy nem csak anyagilag, de szakmai munkával is segítjük a megvalósulást, a hely kialakítását. Annak érdekében szeretnénk az alapítvány segítségére lenni, hogy a csatatér emlékezeti központtá váljék Erdélyben, amely kapcsolódna a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programhoz.  

– Az összefogás üzenetével szólunk, ez önmagában is mutatja az ügy pozitív jellegét, a közös szándékot és a közös célt – fogalmazott Cser-Palkovics András, aki bejelentette, hogy a város konkrét összeggel áll majd a kezdeményezés mellé. – Ilyenkor nyer tartalmat a kijelentésünk, hogy Székesfehérvár a nemzet egyik történelmi fővárosa. Mert ha ez így van, ez azt a felelősséget rója ránk, hogy nem elég a város közigazgatási területében gondolkodnunk. Nekünk feladatunk és felelősségünk van határon innen és azon túl a magyarság emlékezettörténetének támogatásában. Fontos ebben a városban, hogy legyen egy hely, egy kő, valamilyen emlékmű, ahol emlékezni tudunk. Oda kell tudnunk lépni valamihez, imát mondani, emlékeztetni, odahívni a diákokat, hogy ne csak az iskolapadban halljanak valamilyen tudást, legyen közelebb a szívükhöz az események példája. Így van ez például Pákozdon is, ahol rögtön megfoghatóvá válik a történelmi tudás. Éppen holnap indulunk Gyergyószentmiklósra, hogy elhelyezzük az emlékezés koszorúját a második világháború egyik tragikus helyszínén, ahol nagyon sok fehérvári veszítette el a hozzátartozóját. Miért tudjuk ezt megtenni? Mert van mihez odalépni, van hová koszorút helyezni. Az összefogás ereje mutatkozik meg a piski csata emlékhelyével kapcsolatban is, amelynek megszületéséért kötelességünk megtenni mindent, ami tőlünk elvárható.  

A sajtótájékoztató után a Szent István-székesegyházban szentmisét mutatott be Spányi Antal püspök és Böjte Csaba ferences-rendi szerzetes.