Több településen is tilos

2024.09.02. 15:00

Erdőlátogatási korlátozás kezdődik hamarosan a megyében

Mór és Csókakő is érintett abban az erdőlátogatási korlátozással kapcsolatban, ami szeptember 10-én kezdődik több vadászterületen is. A területet kezelő Vérteserdő Zrt. a korlátozásról, annak okairól és részleteiről egy teljes körű tájékoztatót adott ki.

Palocsai Jenő

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A Vértes és benne a Vértes védője, vagyis Csókakő vára, illetve a mögötte húzódó várvölgy gyakran látogatott turisztikai célpont. A vadászidény azonban megkezdődik, így részleges erdőlátogatási korlátozás lép életbe ott, ahol találkozik a vadászterület és a móri és csókakői közigazgatási terület.

–A vadállomány védelmének egyik kiemelkedő feladata a nyugalom biztosítása a vad számára annak természetes élőhelyén. Különösen igaz ez a párzási időszakokra vonatkozóan. A vadnak ekkor nagyobb a mozgásigénye és sokkal figyelmetlenebbé válik, ezért a megszokottól eltérő napszakokban is nagyobb eséllyel találkozhatunk velük lakott területekhez közel, illetve közutak mentén egyaránt. A gímszarvas és a dám párzási időszakára való tekintettel egyúttal felhívjuk a közlekedésben résztvevők figyelmét a közutakon történő körültekintő közlekedés fontosságára.

Fentiek miatt a vadállomány nyugalmának biztosítása érdekében kérjük az erdőlátogatókat, hogy a 11-253550-510 kódszámú és a 11-252450-512 kódszámú vadászterületet érintően szeptember 10. és október 10. között naponta 09.00 – 16.00 óra időszakra, illetve a 11-251850-510 kódszámú vadászterületet érintően szeptember 10. és október 31. között naponta 09.00 – 16.00 óra időszakra tervezzék az erdőterületek látogatását–közölte a Vérteserdő Zrt. saját honlapján, ahol térképet is mellékelnek a közlemény mellé, hogy a túrázni vágyók pontosan be tudják határolni, hogy hova lehet menni a tiltott időszakokban és hova nem. Megyénk településeit elsősorban a 11-253550-510 kódszámú vadászterület érinti.

–A parkerdők és az országos kéktúra útvonala a jelzett időszakon kívül is szabadon látogatható. A megjelölt időszakban az erdőgazdaság a túra-, illetve a közlekedési útvonalak bevezető szakaszain tájékoztatókat helyez el a Vérteserdő Zrt, továbbá a szolgálatot teljesítő szakszemélyzet eseti, szóbeli tájékoztatást nyújt az erdő látogatóinak. A társaság tulajdonát képező vadgazdálkodási berendezések, mint például a magaslesek, kizárólag vadgazdálkodási feladatok ellátását szolgálják, használatuk nem engedélyezett, rongálásuk jogi következményeket von maga után.–fogalmaz a verteserdo.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában