A fiúnemző ital ünnepe

12 órája

Ezerjó Fiú kerestetik, akit egy éven tenyerükön hordanak a hölgyek

Idén tartják a 90. Móri Bornapokat. Ha nem is büszkélkedhet ilyen nagy múlttal az Ezerjó Fiú választás, az eseménnyel hagyományt teremtettek a szervezők a Móri Borbarát Hölgyek Egyesületének tagjai. Most is lesz Ezerjó Fiú választás október első hétvégéjén, így ehhez várják a jelentkezőket.

Palocsai Jenő

Régi hagyomány már a városban, hogy a Borbarát Hölgyek Egyesülete kezdeményezésére Ezerjó Fiút választanak.

Fotó: Hrubos Zsolt (Archív)

A Borbarát Hölgyek Egyesülete Mór 2010-ben örökbe fogadta Nagy Benedek szobrászművész alkotását, mely a Lamberg-kastély parkjában, a kútháznál áll. A Bukfencező Angyal szobránál, a legenda szerint, minden évben, a Móri Bornapok vasárnapján víz helyett csodatévő Ezerjó folyik a "Teremtés Kútjából", s annak a párnak, aki ebből iszik, fia születik.

– Az Ezerjó bor fiúnemző hatásában hittek már a Habsburgok is. s bőven rendeltek belőle a császári-királyi udvarba, hogy biztosítsák a fiú utódot. Ha van olyan, ki szintén hisz az Ezerjó fiúnemző hatásában és ivott 2023-ban, a Móri Bornapok vasárnapján Ezerjót, akár kútból akár máshonnan, és 2024. május 15. és július 20. között valamelyik napon kisfia született, az nevezheti a gyermeket a 2024-es év EZERJÓFIÚJA címre.–fogalmaznak meghívójukban a borbarát hölgyek.

Jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet szeptember 7-19 között. A nevezési adatoknál csak a gyermek és a szülők nevét kell kitölteni, illetve a jelölt születésnapja és a szülők elérhetősége is fontos még.

Hogy ki lesz az idei Ezerjó Fiú, azt nem tudni, de annyi biztosnak látszik, hogy sorsolással döntik el a szervezők, hogy a jelentkezők közül ki a legérdemesebb a díjra. Az eredményhirdetés a Teremtés Kútjánál lesz.

– A kúthoz várjuk október 6-án 10 órára az összes jelöltet és szüleiket, hogy bemutassák a gyermeket, vele igazolva az Ezerjó fiúnemző hatását is az ott megjelenteknek. A szerencsés legényt megjutalmazzuk ajándékainkkal, de minden gyermeknek kedveskedünk valamivel–csábítja az érdeklődőket a Móri Borbarát Hölgyek Egyesülete.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában