Tizenegy év az országgyűlésben

13 órája

L. Simon László: „Semmit nem hagytunk ki a könyvből"

„Nem úgy volt, ahogy a Szabó Lőrinc versben, hogy – Csak a derű óráit számolom – ”, emelte ki a beszélgetésben L. Simon László, akivel egy tartalmas podcast beszélgetés is készült nemrég.

Bokányi Zsolt

A hatszáz oldalas kiadvány!

Fotó: L Simon László - Facebook

Szerkesztőségünk vendége volt L. Simon László a Tizenegy év az országgyűlésben című, nem rég megjelent könyve kapcsán, ami vendégünk életének azt a 11 évét dolgozza fel és mutatja be az olvasóknak, amit az Országház épületében dolgozva töltött el. A hatszáz oldalas  könyv hivatalos bemutatója megtörtént már a hétvégén Kápolnásnyéken.

Tartalmas beszélgetés készült a könyv szereplőjével L.Simon Lászlóval
Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérvári látogatásának két oka is van, egyik ez a beszélgetés, a másik pedig egy irodalmi alkalom, a Szent István Művelődési Házban.

Kilencven éve született Kalász Márton, egykori mentorom és barátom. Rá emlékezünk majd ezen az estén.

A megjelent könyv kapcsán, az első kérdésem, emlékszik még az első pillanatra mikor belépett a parlamentbe mint képviselő?

Igen, emlékszem! Nagyon felemelő érzésnek tartottam mikor országgyűlési képviselő lehettem, és legalább ilyen jó volt, mikor aztán befejeztem. Nekem 11 év ottani munka bőven elég volt, de mind a tizenegy évre büszke vagyok, és azt hiszem ebben az időszakban számtalan értéket sikerült teremtenünk! Annak a polgári közösségnek aminek tagja vagyok, komoly érdemei vannak az elmúlt másfél évtized belpolitikájában. Szóval igazán jó érzés volt belépni a parlamentbe, igaz korábban is jártam már ott, de képviselőként mégis egészen más volt. Később, mikor parlamenti államtitkár lettem, olyan zegzugos részeit is megismertem az épületnek, amelyekről korábban tudomásom sem volt. Számomra a 2010-2014 közötti időszak volt talán a legfontosabb, hiszen a saját lakóhelyemnek lehettem a képviselője. 

Mi inspirálta a könyv megjelentetése kapcsán, milyen hatások eredménye a kiadvány? 

Fontosnak érzem az eredménykommunikációt, így ami ebben a könyvben van egy közösség munkáját mutatja meg. Az egyik motivációm az volt, hogy mutassuk meg az eredményeket és az értékeket. Abban a csapdában vagyunk, hogy azt gondoljuk a közösségi oldalakon való jelenlét bőven elég, és az megmarad az örökkévalóságnak. Nem hivalkodás volt a cél, hanem lajstromba venni a tizenegy év elvégzett munkáját, nem csak a környékben, hanem az egész országban. 

A könyv szerkesztője, kollégánk S. Töttő Rita volt, aki sok munka eredményeként egy magas színvonalú, tartalmas kiadványt alkotott. A hivatalos könyvbemutatón, a következő szavakkal fogalmazta meg a kiadvány üzenetét: – A könyv nem a főszereplő elbeszélésében, hanem a világ tükrében mutatja meg több mint egy évtizednyi munka lenyomatát. Ez az a nézőpont, amellyel az olvasók, nézők, hallgatók leggyakrabban azonosulhatnak, amikor szembesülnek L. Simon László gondolataival és munkásságával.

A könyv kapcsán készült interjú, és a teljes beszélgetés meghallgatható a FEOL podcast csatornán

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában