Fontos programsorozat

2024.09.21. 07:00

Lila kitűzőket tűztek ruháikra, hogy felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra

Szeptember 20, pénteken délelőtt kezdetét vette az Alzheimer-világnapi programsorozat, mely során közös sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a világnap fontosságára Spányi Antal megyés püspök, Lehrner Zsolt alpolgármester és Vajda Norbert a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója.

Déri Brenda

Közösen Lila sétát tettek a résztvevők a Városház térig, ahol senior örömtánc várta őket.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A világnapnak a Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthona adott otthont, ahol a sajtótájékoztató után szakmai előadásokon vehettek részt a jelenlévők. Mint azt Spányi Antal a helyszínen elmondta: ez a betegség nem csak annak próbatétel, aki az elszenvedője, hanem a családtagok is. E próbatétel átvészeléséhez pedig a tudás mellett lelki kitartás is szükséges. 

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Ha a hit lelkierőt ad nekünk, márpedig kell, hogy adjon, akkor ezeket a próbatételeket könnyebben átvészeljük. A hit által lesz belső erőnk, tartalékunk, hogy szembenézzünk azokkal a helyzetekkel, amelyek nem csak szokatlanok, hanem sokszor valóban megnehezítik a mindennapjainkat – fogalmazott.

Az idén 10. alkalommal megrendezett világnap célja elsősorban az, hogy védje és tájékoztassa az időseket, valamint felhívja a figyelmüket a megelőzésre és annak módjaira – ezt már Lehrner Zsolt alpolgármestertől hallhattuk, aki azt is hozzátette, hogy a különböző mozgásformák nagyban hozzájárulnak a megelőzéshez. 

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A programsorozaton részt vett továbbá Vajda Norbert is, aki a szakmai előadások közül az állatasszisztált foglalkozásokat emelte ki, mint a leginkább hatásos terápiát. 

– Egy demenciával élő ember legfőbb problémája, hogy a valósága már nem az, ami nekünk. Nem tudja magát kellőképp kifejezni. Egy állat azonban ezt nem érzi és sokkal fontosabb, hogy nem érezteti. Épp ellenkezőleg, ez pedig újra csatornákat nyit meg. De ugyanide sorolható a zeneterápia. Nagyon jó látni, amikor egy súlyos demenciával élő személy emlékszik a dallamokra vagy a dalszövegre – mesélte.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A főigazgató elárulta azt is, hogy mik lehetnek a demencia első jelei. De még mielőtt részletesen, konkrét példákkal kitért volna erre, elmondta: a demencia az nem a természetes öregedés része, ez egy betegség, egy tünetegyüttes. Az első intő jelekként pedig tekinthetők olyan feledékenységre utaló cselekvések, amelyek mellé furcsaságok is társulnak. Példával élve: attól még nem küzd az illető demenciával, ha elfelejtette, hogy hova rakta a kulcsát. Az viszont már lehet az első jel, ha szokatlan helyre rakta, például a hűtőszekrénybe.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A programsorozat a megnyitó, majd a szakmai előadások után közös Lila sétával – Alzheimer-világnap színe – folytatódott, majd senior örömtánccal zárult. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában