Évente találkoznak

20 órája

Osztálytalálkozó volt a barlangkutatók különleges bázisán

Volt egyszer egy összetartó osztályközösség Bakonycsernyén, akik sosem engedték meglazulni az általános iskolában kialakult köteléket. A ballagás után eltelt hatvan év, és a tavaly tartott jubileumi osztálytalálkozó végén megegyeztek, hogy évente találkoznak, így idén tartották a 61. évet ünneplő találkozót.

Palocsai Jenő

Jó hangulatban telt a 61. szám miatt rendhagyó osztálytalálkozó az erdő mélyén

Fotó: Szarka Gyula osztálytárs

Rendhagyó, 61. osztálytalálkozót tartottak a Bakonycsernyén 1955-1963 évben végzett egykori diákok .A találkozó helyszíne Csőszpuszta volt, illetve ott is az Alba Regia Barlangkutató Állomás csodálatos területe. Ettek, ittak, nosztalgiázta, sőt, egy kisebb kirándulást is bevállaltak sokan a kilátóig.

A barlangkutatókból álló csoport két tagja, Szarka Gyula és Szolga Ferenc közel hat évtizede barlangászok. Ezért is hívták meg az osztálytársaikat a kutató állomásra, ahol aztán meg is vendégelték őket egy jó ebéddel.

– Egy nagyon finom pörkölttel fogadtak minket, amit Gyuszi és Zsuzsa alkotott meg. Feri és neje Erzsike szorgoskodott a vendégek kiszolgálásában, hogy mindenki jól érezze magát ezen a találkozón. Még tavaly a 60.éves találkozón beszéltük meg, hogy ezek után minden évben összejövünk. Sajnos már sokan nincsenek közöttünk, és sokan küszködnek olyan betegséggel, amely akadályozza a mozgást. Ennek ellenére a megjelentek igen tartalmas programon vehettek részt. A megszállott barlangász Szarka Gyuszi, aki órákat is tud beszélni hobbijukról, a környék földrajzáról, történelméről tartott előadást, majd megmutatta a múzeumot, amelynek tárgyai a csoport által feltárt barlangokból kerültek elő. Az osztálytársak ugyancsak ámultak a sok látnivalón. –mondta el az egyik osztálytárs, Grell József.

A múzeumlátogatás után spontán dió szedésbe kezdtek néhányan, természetesen engedéllyel, sőt jutott szelídgesztenye is egyeseknek.

– Előkerültek a kosarakból a friss, finom házi sütemények, és a finomabbnál finomabb itókák. Az asztaltársaság nosztalgiázni kezdett, visszacsöppentünk a gyerekkorunkba. Meleg szívvel emlegettük egykori tanárainkat, annak ellenére, hogy abban az időben bizony a körmösök és a taslik sem voltak ritkák. Ezeket inkább igyekeztünk eltitkolni odahaza, hiszen otthon sem dicsértek meg minket érte. Sőt! A szüleink nem rohantak az iskolába a tanárt letámadni mint manapság.– fogalmazott Grell József.

A barlangok közelében találkozva is kiderült, hogy Szolga Feri, Grell Jóska, Szarka Gyula még ma is az osztály krémje
Fotó: Szarka Gyula osztálytárs

A finom ebéd után tovább folytatták a vidám beszélgetést, majd sétálni indultak a közeli kilátóhoz. Aki bírta szusszal az fel is ment, hogy egy kicsit körbenézzen. Visszaérve a bázisra, még egy kis terefere, majd elérzékenyülve vettek búcsút egymástól az egykori kisdiákok.

A búcsú természetesen nem volt végső. Amint azt Grell Józseftől megtudtuk, Simek Juliska és Szentendrei Zsuzsi a találkozók szervezői, már most dolgoznak a jövő évi találkozó előkészítésén. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában