Tanévnyitó ünnepség

2024.09.02. 12:29

Új diákokkal indult a tanév a Digitális Tudás Általános Iskolában

Tanévnyitó ünnepségét tartotta a székesfehérvári Digitális Tudás Általános Iskola szeptember 2-án délelőtt, mely során a tanulókon és a pedagógusokon túl azon támogatóikat is köszöntötték, akik az elmúlt időszakban fontos szerepet játszottak az intézmény életében.

Déri Brenda

Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az új tanév kezdetén az elsők között Németh Eszter, intézményvezető köszöntötte a jelenlévőket és, mint mondta: örömmel látja, hogy idén még több kisdiákkal gyarapodott az iskola. 

A tanulók mellett az iskola támogatóit is köszöntötték, akik az elmúlt időszakban segítették az intézmény működését. Ahogy azt Németh Esztertől hallhattuk, jelen voltak a tanévnyitó ünnepségen a Lions képviselői, a Videoton HR igazgatója, Halász Judit, és a DM Horizont Kft. értékesítési igazgatója, Fenyvesi Zoltán is. 

Az intézményről, fontos tudni ugyanis, hogy kis létszámú osztályaik ellenére jelentős társadalmi munkát végeznek. Diákjaik egy része még az orosz-ukrán háború kitörésekor érkezett hazánkba, az iskola pedig vállalta, hogy őket beintegrálva mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tanulók minél jobban elsajátítsák a magyar nyelvet és azon felül a szükséges tananyagot. E munkát segítették az alább felsorolt támogatók is, akik közül Hunyadi János, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója elmondta: a Lions a világ legnagyobb jószolgálati szervezete, több mint 200 országban 1,4 milliós taglétszámmal tevékenykednek és az orosz-ukrán háború kirobbanásakor is jelentős támogatást juttattak el az Ukrajnával határos országokba, hogy segítsék a háború elől menekülők befogadását. A támogatások a befogadó iskolákhoz is eljutottak, mellyel a segítségnyújtás mellett az volt a céljuk, hogy gazdagítsák az ukrán tanulókat tudásban, a nyelvek elsajátításában és értékrendünk megismerésében. 

A hétfői tanévnyitó ünnepségen rendhagyó előadással köszönték meg a tanulók az értük fáradozók munkáját: verset szavaltak, énekeltek és ukrán nyelven is mondtak köszöntőt. 


 


 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában