Az egyesület megtette a feljelentést

2 órája

Vandálok jártak a Csónakázó-tó sportegyesületénél

Betört pénztári ablak, megrongált csónak és köztéri pad - így kezdődött a Nyitott Csónakházak napjának reggele a Vitál Club számára a Csónakázó-tavon.

S. Töttő Rita

Egyszer már nyáron is betörték az ablakot

Fotó: ÖKK

- Valaki komolyan vette a Nyitott Csónakházak gondolatát, és a mai napra meghirdetett esemény hajnalán így köszönt be a Vitál Club Sportegyesület konténerének ablakán - mutatta a feol.hu-nak Szipola Antal, az egyesült vezetője a rongálásokat a székesfehérvári Csónakázó-tó partján lévő konténernél. Mint meséli, ebbe a kis épületbe nyáron már bemásztak egyszer, és akkor elvitték a készpénz bevételt is. Azóta természetesen nem tartanak itt értéket, így elvinni sem tudtak mit a betörők. A sportegyesület megtette a feljelentést, a rendőrség rögzítette a nyomokat. De nem ez volt az egyetlen rongálás mostanában, tette hozzá: egy hete a raklap bútorokból letört deszkákkal próbáltak evezni ismeretlenek a Csónakázó-tavon a tőlük elkötött csónakokkal. 

Mint megírtuk, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szeptember 13-a péntekre első alkalommal hirdette meg a Csónakházak Nyílt Napját, melyhez több mint 50 vízitelep csatlakozott, köztük a Vitál is. A rossz idő miatt azonban a rendezvényt elhalasztották. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában