Mindenszentek

Tegnap, 9:39

A városgondnokság számos intézkedéssel segíti a temetőlátogatókat

Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel szeretteik sírját. Székesfehérvár Városgondnoksága most is számos intézkedéssel segíti a békés és kegyeletteljes megemlékezést az önkormányzati temetőkben.

Feol.hu

Fotó: FMH archív

A városgondokság minden évben igyekszik különböző intézkedésekkel segíteni a temetőbe látogatókat. Ez idén sincs másként.

Bála úti köztemetőt érintő közlekedési intézkedések:

Október 31-én, november 2-án és 3-án a temető nyitvartartási idejében a látogatók, főként a mozgáskorlátozottak egész nap behajthatnak gépjárműveikkel a sírkertbe. Az erős gyalogosforgalom miatt azonban november 1-jén csak 7:00 óra és 11:00 óra között mehetnek be autóval azok, akik mozgásukban korlátozott, vagy idős, beteg hozzátartozóikat szállítják.

–   A Béla úti köztemető területén az ingyenesen használható, elektromos hajtású kisbusz 2024. október 31-én, csütörtökön, november 2-án, szombaton és november 3-án, vasárnap az erre a napokra kifüggesztett menetrend szerint gyakrabban közlekedik. November 1-jén, pénteken a kisbusz 9:00 órától 18.00 óráig folyamatosan üzemel, igazodva a helyi 26-os és 31-es autóbusz járataihoz, segítve ezzel a temetőkert látogatóit a sírhelyek felkeresésében – írja tájékoztatásában a városgondnokság.

A látogatókat arra kérik, hogy amennyiben tehetik, gyalog vagy tömegközlekedéssel érkezzenek a temetőkbe. A parkolókban hagyott autókban pedig ne hagyjanak értéktárgyakat.

Az Önkormányzat tulajdonában álló, és a Városgondnokság kezelésében lévő temetőkertek

• október 31-ig 7:00 és 19:00 óra között
• november 1-jén pénteken 7:00 és 20:00 óra között
• november 2-án és 3-án 7:00 és 19:00 óra között
• november 4-től – február 28-ig 7:00 és 17:00 között tartanak nyitva.
(Az érintett temetők: Béla úti, Csutora, Hosszú, Szedreskerti, Fecskeparti, Sóstói római katolikus, Börgöndpusztai, Kisfaludi temető)

Mint tájékoztatásukban írják a városgondnokság idén is különös hangsúlyt fektet a temetők védelmére, a virág, és egyéb lopások csökkentésére. – A temetőkertek nyugalma és az általános rend fenntartása érdekében temetőellenőri szolgálat és a Városi Polgárőrség tagjai a temetők területét, valamint a parkolókat folyamatosan ellenőrzik. A kegyeleti emlékezés napjaiban a Városi Rendőrkapitányság munkatársai is fokozott ellenőrzéseket végeznek, és segítenek a megnövekedett személy- és gépjárműforgalom irányításában – írja tájékoztatásában a városgondnokság.

Október 28-tól november 3-ig a temetőkben tilos a vállalkozásszerű munkavégzés, kivéve az esetleges üzemzavarok esetén.

– November 1-jén, pénteken 10:00 óra és 18:00 óra között a temetőlátogatók előtt nyitva áll a Béla úti köztemető főbejáratánál található rendezvényterem, ahol a Városgondnokság munkatársai kegyeleti információkkal állnak az érdeklődők rendelkezésére.A temetői látogatások alkalmával érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét, amelyet a Városgondnokság Béla úti temető főbejáratánál lévő Temetőüzemeltetés ügyfélszolgálati irodájában, ügyfélszolgálati időben lehet meghosszabbítani. Fontos tudni, hogy a törvény engedi az üzemeltető részére a meg nem váltott sírhelyek újraértékesítését. A sírhelyek rendelkezési jogának lejárati ideje a sirhelykereso.varosgondnoksag.hu címen is ellenőrizhető – tájékoztat Székesfehérvár Városgondnoksága.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában