Megkezdi munkáját a település új polgármestere

2 órája

Aba: "Csendes építkezésre van szükség a jövőben"

Képliné Molnár Ildikóval, Aba új polgármesterével beszélgettünk, aki a cikk megjelenésének hetében veszi át a település vezetését az előző polgármestertől, Mikula Lajostól.

Bokányi Zsolt

Fotó: Az önkormányzat

Az új polgármester már a beszélgetésünk kezdetén kihangsúlyozta: – Egy nagyon kemény kampányidőszakon vagyunk túl képviselő társaimmal. Megéltünk hullámvölgyeket és hegyeket, a közel egy éves közös munka során. 2024. június 9-ei választáskor hatalmas bizalmat és felhatalmazást kapott csapatunk – polgármesterjelölt és képviselő jelöltek – minden egyes tagja. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki mellettünk, a változás mellett tette le voksát.  

Aba új polgármestere
Aba új időszámítás kezdetéhez érkezett!
Fotó: Képliné Molnár Ildikó

Hosszú ideje dolgozik már a közéletben, és sokan ismerik már. Mégis, a beszélgetésünk elején arra kérem mutatkozzon be olvasóinknak néhány szóban.

1972-ben születtem tősgyökeres abai család gyermekeként. Végzettségem közgazdász, humánerőforrás menedzser. Férjemmel, Képli Pállal – aki szintén tősgyökeres abai családból származik – 1992-ben kötöttünk házasságot, azóta Bodakajtor-Felsőszentivánon élünk. Felnőtt, mérnök fiúgyermekünk révén egy lassan már négyéves kislány boldog nagymamája vagyok. 1996 óta a közigazgatásban dolgozom, pályafutásom első 17 és legboldogabb évét az Abai Polgármesteri Hivatalban töltöttem, mint igazgatási és hatósági osztályvezető. 2013. január 1-től a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatalában hatósági szakügyintézői feladatokat láttam el, majd hatósági osztályvezetőként dolgoztam 2021 nyarának végéig. Ezt követően az Abai Polgármesteri Hivatal csapatát erősítettem ismét, mint igazgatási irodavezető 2023 júniusáig, majd a Sárkeresztúri Polgármesteri Hivatalban dolgoztam, feladatom a jegyző munkájának segítése, helyettesítése egészen 2024. szeptember 30. napjáig.

Mi volt a fő motivációja, amiért indult a polgármesteri pozícióért?

Az Abai Polgármesteri Hivatalban töltött 19 év alatt sok abai embert, családot ismertem meg, azonosulni tudtam a nehézségeikkel, mindig a legjobb tudásom és szándékom szerint próbáltam segíteni nekik. A közigazgatásban eltöltött 27 évem mindenekelőtt alázatra, türelemre és tiszteletre tanított. Az itt megszerzett szakmai tapasztalatom, kapcsolatrendszerem mellett a lokálpatrióta tenni akarásom miatt döntöttem úgy, hogy a 2024. június 9-ei választásokon elindulok polgármesterjelöltként.

Régóta ismeri a település életét, és mondhatjuk, hogy a közhangulat szempontjából igencsak nehéz időszakában vette át a települést. 

Ez így van! Éppen ezért célom, egy valódi közösségi élményt nyújtó, nyugalmat és fejlődési lehetőséget adó városi működés kialakítása. A településen élőkkel újra kell építeni a párbeszédet, az észrevételek és javaslatok meghallgatását, a lakossági igények őszinte felmérését és valódi képviseletét, a hiteles tájékoztatást, a konfliktusok helyett a partnerségek keresését. Aba vezetése nem valami vagy valaki ellen, hanem éppen ellenkezőleg, az egész közösségért fog dolgozni. Mi együtt fogunk tervezni, együtt fogunk dönteni, a megtisztelő felhatalmazást pedig szolgálatnak fogjuk tekinteni. Városunk előrehaladásának kulcsa, hogy a városvezetés őszintén és alázattal figyeljen oda az emberekre, meghallgassa őket, megértse a problémáikat, és eszerint képviselje az érdekeiket. Ennek érdekében rendszeresen fogunk lakossági fórumokat tartani a településen és a településrészeken, valamint kialakítjuk a polgármesteri és képviselői fogadóórák rendszerét.

Úgy tudom a család és a gyermekek kérdését is szívügyének tekinti? 

Minden település hosszú távú fejlődésének záloga a gyermekek szilárd erkölcsi alapokon nyugvó nevelése és helyi identitásuk erősítése. A gyerekek maguk a jövőt jelentik, egy családnak, egy településnek, egy nemzetnek. Fontos, hogy olyan közösségben nőjenek fel, ahol szeretet, megértés, nyugalom és béke veszi őket körül. Ezt nem csak a családban kaphatják meg, hanem a köznevelési intézményeinktől is, ezért mindent meg fogunk tenni az iskolákat fenntartó Székesfehérvári Tankerületi Központtal való jó együttműködés helyreállításáért. Az Abán letelepedni és családot alapítani szándékozó fiatal pároknak lehetőségeinkhez mérten minden segítséget meg fogunk adni, például kedvezményes önkormányzati telekvásárlási lehetőség, átmeneti jelleggel albérlet, vagy éppen szolgálati lakás biztosításával. Számítunk az ifjúságra, ha időlegesen el is mentek Abáról, szeretettel várjuk vissza őket, hogy a jövőt ne máshol, hanem Abán építsék tehetségükkel és szorgalmukkal. Igyekezni fogunk az újonnan letelepedőket bevonni a közösség életébe, éreztetni velük, hogy ők is közénk tartoznak.

A fiatalok mellett, az idősek kérdése is fontos a település életében, ezt hogyan látja? 

Az időseinkről való méltó gondoskodást szintén kiemelt feladatnak tekintjük. Akik szorgalmukkal és két kezükkel építették, gyarapították Abát, azoknak a tapasztalatait meg kell becsülnünk – a róluk való gondoskodás valóban őszinte gesztus kell, hogy legyen. Múlt nélkül nincs jövő sem, Abát szeretnénk megtartani olyannak, amilyennek szerettük és szeretjük, ahol fiatalok és idősebbek is otthon érzik magukat, ahol jó családot alapítani, ahol méltósággal és nyugalomban lehet idősként is élni. Szeretnénk, hogy időseink lehetőséget kapjanak arra, hogy aktív résztvevői legyenek a közösség életének.

Úgy tűnik, sok munka lesz újra felépíteni Aba régi „hangulatát” és egységét, erről már beszélgettünk korábban is. 

Igen, de ez a célunk. Egyértelműen partnerként tekintünk a helyben működő vállalkozásokra és munkaadókra, őket lehetőségeink szerint segíteni szeretnénk a helyben lévő munkahelyek megtartásában, bővítésében. Ami már itt van, az mindenképpen megtartandó érték, ami pedig jönni szeretne, azt kölcsönös előnyök mentén ösztönözni kell ebben. Újra jó viszonyt alakítunk ki a környező településekkel, a térségi kisebb-nagyobb partnerekkel, ezzel ugyanis Aba csak nyerhet. Városunk egykoron meglévő térségi vezető szerepét újra fel kell építeni, a nyugodt építkezéshez a településnek minden képessége és infrastruktúrája rendelkezésünkre áll. A településünk iránti elhivatottságon kívül ehhez az őszinte tenni akarásunk is megvan! Az önkormányzati vagyont meg fogjuk óvni: az intézményeink felújításához és új építésekhez szükséges forrást nem a vagyon feléléséből, hanem pályázati források bevonásával kívánjuk biztosítani. Felesleges a település saját erőforrásait büszkeségből, vagy puszta magamutogatásból felhasználni, ha közben valamivel több munkával és előkészítéssel ugyan, de ugyanazt az eredményt pályázati forrás segítségével is meg lehet valósítani. Fenntartható városfejlesztési koncepciót alakítunk ki. A városfejlesztés során figyelembe vesszük a klímaváltozás hatásait és a fenntarthatósági szempontokat. Ez magában foglalhatja a zöld infrastruktúra fejlesztését, a környezetbarát építészetet és az energiatakarékos megoldásokat.

Mi az első és legfontosabb feladat, amit szeretne megoldani a hivatalba lépését követően?

2019-2024-es ciklus végére az elődeimnek sikerült katasztrofális helyzetbe sodornia a város pénzügyi helyzetét, ezért az első és legfontosabb feladatom az önkormányzat stabil gazdasági helyzetének megteremtése, az aktuális költségvetés egyensúlyának megtartása, saját bevételeink növelése, az önkormányzati intézmények zavartalan működésének biztosítása.

Fotó: Képliné Molnár Ildikó

Ez nem kis feladat, hiszen nagyon sok kritika érte Aba gazdálkodását az utóbbi időben, sok panaszt hallottam a lakóktól, akik nem igazán tudtak és láttak tisztán a várost érintő anyagi kérdésekben. 

2024. október 1-én megtörténik a polgármesteri munkakör átadás-átvétele, ezt követően hiteles tájékoztatást fogok adni az önkormányzat anyagi helyzetéről, a folyamatban lévő beruházásokról. Október közepén megkezdődik az önkormányzat átvilágítása, majd ennek eredményéről egy lakossági fórum keretében adunk tájékoztatást, ami mindenki számára világossá teszi majd, hogyan néz ki a település jelenlegi anyagi helyzete. 

Bonyolult és nehéz időket élt meg a település az utóbbi időben a közhangulat tekintetében, mi lehet a megoldás, hogy újra "békés" és nyugodt hely legyen Aba?

Aba feszültséggel teli közelmúltja mindenki előtt ismert, ezt a hangulatot azonban maga mögött kell hagynia a településnek. Hiszem, hogy Abán csendes építkezésre van szükség – olyan környezetre, ahol az emberek ismét békességben tudnak élni és kikapcsolódni, ahova jó érzés hazajönni munka, vagy iskola után, miközben a fontos fejlesztések sem maradnak el. Regnálásom alatt nem fordulhat elő, hogy bárkinek is félnie kelljen azért, mert éppen az aktuális vezetés mellett vagy ellene volt, nem fordulhat elő, hogy hátrányt szenvedjen munkájában, vagy veszélyben legyen a vállalkozása. Bárki nyugodtan beszélgethet az utcán bárkivel, nem kell arra figyelnie, hogy ki látott meg és ennek milyen következményei lesznek. 2024. szeptember 30-án városunk életében egy korszak lezárul. Fontos értékelni, hogy mi minden történt az elmúlt időszakban, fontos levonni a tanulságokat, de úgy gondolom nem szabad dédelgetni vélt vagy valós sérelmeket, mert nem lehet a múltban élni, csak a jelenben, és a múltat nem lehet építeni, csak a jövőt. Közös jövőnk építéséhez ajánlok ezúton együttműködést minden egyes abai, belsőbárándi, felsőszentiván-bodakajtori lakosnak. Ehhez az építkezéshez kérek segítséget mindenkitől, aki településünkért, mindannyiunkért akar és tud tenni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában