2 órája
Az idei évben eddig 171 lakóépületben keletkezett tűz a megyében, egy ember meghalt
Az év első három negyedévében összesen 171 lakóépületben keletkezett tűz Fejér megyében.
Az idei évben eddig 171 lakóépületben keletkezett tűz a megyében
Fotó: Shutterstock
Az idei 171-es adat tizenkettővel kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az év első kilenc hónapjában 1698 négyzetméternyi épített terület semmisült meg. Lakástűzben egy ember vesztette életét. A tűzesetek során tizenegy ember sérült meg a megyében, ez viszont néggyel több, mint 2023 első három negyedévében – tájékoztat a katasztrófavédelem.
A leghosszabb beavatkozás hét és fél órás volt
Mint részletezik 2024 első három negyedévében a lakóépületekben keletkezett tüzek oltása összesen 133 órát vett igénybe és 350 tűzoltójármű vonult ilyen esethez Fejérben.
„A leghosszabb beavatkozás hét és fél órán át tartott, július 28-án egy társasház negyedik emeleti, galériás kialakítású lakása égett teljes terjedelmében Székesfehérváron, az Almássy-telepen, ahol a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is. Tűz miatt idén már 14 otthon vált lakhatatlanná, 35 embernek kellett átmenetileg máshova költöznie a vármegyében” – olvasható a közleményben.
Leggyakrabb tűzkeletkezési okok
A vármegyében öt eset kapcsán indult tűzvizsgálat, de a leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, vagy sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. A legtöbbször a konyhában, a nappaliban, a tárolóban, a hálóban és a kéményben keletkezett tűz. Az oltást egy esetben a házon lévő napelemek, tíz helyen pedig az épületben lévő gázpalackok nehezítették.
Sehol sem volt füstérzékelő
A katasztrófavédelem kitér továbbá arra is, hogy a 171 tűzzel érintett otthon közül egyben sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.
„A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért idős hozzátartozóinkhoz érdemes olyan füstérzékelőt vásárolni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a rokonok okostelefonjára is jelzést küld”.
Riasztások szén-monoxid miatt is
A tűzesetek mellett az első három negyedévben Fejérben 30 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, ezeknél az eseteknél összesen három ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést. Fontos tudni, hogy szén-monoxid nem csak gázkészülékek működtetése közben keletkezhet, ezért valamennyi nyílt lánggal működő eszköz esetén fennáll a szén-monoxid fejlődésének az esélye akkor, ha nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ez független attól, hogy fával, gázzal, vagy szénnel fűtünk. Ezen eszközök használatakor gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről. Nem elég olykor szellőztetni, légbevezetőt kell az ablakba szerelni. Érdemes otthonra szén-monoxid érzékelőt is vásárolni, és azt a fűtőeszköztől egy-másfél méterre, fejmagasságba elhelyezni. A lejárt szavatosságú szén-monoxid-érzékelőt le kell cserélni – figyelmeztetnek.