Nem tévút a művészeti pálya, lehet boldogulni

Fontos beszélgetéssorozat kezdődött meg, amelyet a „Nyitott műterem” program keretében szerveztek székesfehérvári, illetve ide kötődő képző- és iparművészek. A művészeti pályákról az utóbbi években ugyanis inkább lebeszélni szokták a diákokat, azzal az érvvel, hogy nem tudnak majd megélni, jó munkát találni, boldogulni, keveset fognak keresni, maradjon a művészet inkább amolyan hobbi – vagy az se.

Ezzel szemben a szervezők azt szeretnék megmutatni, hogy igenis lehet boldogulni, s ha nem is lesz az embernek luxus élete, attól még élhet jól, boldogan, a művészet által kiteljesedve. Erre voltak példák az első beszélgetés résztvevői, vagyis Szabó Ani textilművész, Szegedi Csaba festőművész, kolorista és Varga Gábor Farkas tervezőgrafikus művész. A moderátor pedig az ugyancsak festőművész és tanár Schrenk Rita Anna volt. (Ani, Rita és Gábor egyébként jelenleg az alkotóház műtermében dolgozhat az önkormányzat és a Székesfehérvári Művészek Társasága együttműködésének köszönhetően.)

Bevezetésként mindhárom művész a saját szakmai útjáról mesélt portfólióval, vetített képekkel kísérve, és már ebből nagyon sok tanulságot le lehetett vonni. Szegedi Csaba a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerezte a diplomáját graduális és mesterképzésben. Azt mesélte, hogy akkoriban jó értelemben vett akadémikus képzés folyt, amelyen jól el lehetett sajátítani a szakmai alapokat. Később egy-egy ösztöndíjjal Németországban, majd az Egyesült Államokban alkothatott, 2000 óta pedig Velencén lakik, egy olyan házban, ahol tágas műtermet rendezett be (erről is láthattunk egy nagyon attraktív képet, ami már válasz arra – utalt rá Szegedi –, hogy meg lehet-e élni a művészetből). Vett részt különféle művésztelepeken, mindezek révén pedig számos tapasztalathoz jutott. Éppen ezért a fiataloknak is azt javasolta, hogy minél több ösztöndíjat, művésztelepi lehetőséget használjanak ki. Továbbá úgy fogalmazott: ha valaki jól, elkötelezetten csinál valamit, akkor tud boldogulni, lesz annyi pénze, hogy meg tudjon élni. „Azt válasszátok, amit szerettek!” Persze – tette hozzá –, sok kitartásra és szerencsére is szükség lesz. Majd a saját munkáinak ismertetése után rátért a 140 éves Moholy Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rövid bemutatására, hiszen ott tanít. Az intézményről egyebek mellett megtudhattuk: a képzés, a koncepció folyamatosan változik, alkalmazkodik a világ, a szakmák fejlődéséhez, és szinte folyamatosan a jövőre készülnek. (Az érdeklődők bővebben a mome.hu oldalon tudnak tájékozódni a szakokról, felvételi követelményekről.)

Szabó Ani textiltervező, dizájner a METU-n végzett, majd a MOME-n szerezte a mesterdiplomáját. A textiltervező szakra második próbálkozásra jutott be – mesélte. Először költségtérítéses képzésben vett részt, onnan került át a jó teljesítményének köszönhetően állami ösztöndíjas képzésbe. Nagyon sokat tanult, gyakorlatból is, és a fiataloknak is azt ajánlotta, hogy ragadjanak meg minden lehetőséget a tanulásra, használják ki az egyetemi éveket! Portfóliójában részletesen bemutatta a szebbnél szebb, különleges és a mindennapokban is használható textileket, s a kiállításokról is szót ejtett. Néhány munkánál

részletesen kitért a technikai megvalósításra, és elmondta: természetes anyagokkal szeret dolgozni, a természetből meríti a legtöbb inspirációt. Vannak egyéni megrendelései – például megkeresték a Kanári-szigetekről –, ám alkalmazott dizájnerként is piacra tudott kerülni, kereskedelemben kapható textilekkel. Ő ugyancsak kiemelte a művésztelepeken való részvétel előnyeit, valamint a kapcsolatépítés fontosságát más alkotókkal, továbbá azt is, hogy pótolhatatlan a biztos szakmai alapok elsajátítása, és nagyon jó az a tudat, hogy minden termékét, alkotását pontosan ismeri. Illetve elmondta: a felgyorsult világgal és a rapid technikai megvalósításokkal szemben arra törekszik, hogy megtanítsa várakozni az embereket. Van, hogy két hét egy szőnyeg kivitelezési ideje, de akkor az egyedi lesz és saját kézzel készül.

Varga Gábor Farkas a másik példa volt arra, hogy nem kell feladni, ha elsőre nem sikerül bejutni az áhított Képzőre vagy a MOME-ra. Ő például az ötödik nekifutás után került be a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, de már előtte elkezdett Székesfehérváron látványos és komoly plakátokat készíteni a MéhKasAula Kulturális Egyesület rendezvényeihez. A Képzőn aztán tagja lett három évfolyamtársával a Posteri csoportnak, majd a Magyar Plakát Társasághoz csatlakozott, amellyel ma is kiállít. Az ő portfoliója is nagyon meggyőző: bemutatta egyedi grafikai munkáit, a Papírforma műhelyben készített alkotásokat, valamint beszélt a Vörösmarty Színháznak vagy más helyi kulturális intézménynek alkotott plakátjairól, egyéb grafikáiról. A közönségben jelen lévő fiatalok megtapasztalhatták, hogy egy grafikus munkája sem csak arról szól, hogy ül a monitor előtt és tervez.

Kérdés már a bemutatók közben is fel-felmerült, de a művészeti pályára készülő ifjak a beszélgetés végén is kíváncsiak voltak például arra, hogyan alakul a már profi művészek egy-egy napja. Sőt a munka, a karrierépítés és a magánélet összefüggéseit is érintették.

A sorozat a tervek szerint folytatódik: novemberben és decemberben, a felvételi időszak előtt lesznek beszélgetések például médiaművésszel és olyan sikeres alkotóval is, akinek nincs művészei képzésben szerzett diplomája.