Néhány nap múlva kezdődik a Vendée Globe

14 órája

Fa Nándor utódjáért kell majd szorítanunk

Most már csak néhány nap, és Weöres Szabolcs – Fa Nándor nyomdokaiba lépve és mentoráltjaként – második magyarként elrajtolhat a vitorlázás Everestjének is nevezett Vendée Globe-on, a világ legnehezebbnek számító sportversenyén, amelyen a résztvevőknek egyedül, külső segítség és kikötés nélkül kell körbe hajózniuk a bolygót. A tizedik Vendée Globe mezőnye november 10-én hagyja el a franciaországi Les Sables d’ Olonne kikötőjét, hogy nagyjából három hónap viszontagságos óceáni küzdelem után a legjobbak és a szerencsésebbek ugyanoda érjenek vissza.

Tihanyi Tamás

Weöres Szabolcs a bójával, amit majd a vízbe kell helyeznie a déli óceánon

Fotó: Anne Beauge

Október 19-én hivatalosan is megnyitotta kapuit a Vendée Globe versenyfaluja, az a nap jelezte az utolsó hetek kezdetét a rajt előtt. Negyven gyönyörű IMOCA versenyvitorlás ringatózott aznap a kikötőben, közöttük a magyar New Europe. Négy éve – lényegében egy olimpiai felkészülési ciklussal megegyező ideje – dolgozik testben és lélekben Weöres Szabolcs csapata támogatásával azon, hogy második magyarként ott lehessen a világ legjobbai között.

Szabolcs mindig nagy tisztelettel beszél Fa Nándorról, aki Székesfehérvárnak nem csak dokumentáltan díszpolgára, de előkelő helyet foglal el a legtöbb fehérvári és Fejér vármegyei sportszerető, a legnagyobb teljesítményeket tisztelő ember szívében. Kettejük kapcsolata azóta vált komollyá, amióta reális esély mutatkozott arra, hogy Szabolcs az első magyar óceáni szólóvitorlázó nyomdokaiba léphessen és azóta Fa Nándor tapasztalata nélkülözhetetlenné vált a New Europe fedélzetén és a kikötőben. Minden lehetőséget meg kellett ragadniuk ahhoz, hogy egy tengerrel nem rendelkező országból valaki újra képes lehessen megkerülni versenyben, kikötés és segítségnyújtás nélkül a Földet. Szabolcs a felkészülés során teljesítette a kötelező tengeri mérföldeket, számos versenyen vett részt a kifejezetten szólóvitorlázásra épült New Europe elnevezésű hajóval, amelynek Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője lett a keresztapja, a Fa Nándorhoz hasonlóan a Velencei-tó mellett élő Miklósa Erika operaénekesnő pedig a keresztanyja. Érdekesség, hogy amikor Szabolcs és Nándor párban vállaltak el egy felkészülési versenyt az Anglia melletti tengeren, akkor is szóló stílusban vitorláztak, csak éppen felváltva. Hiszen akkor már minden a Vendée Globe-ról szólt.

Weöres Szabolcs nagyszerű vitorlázó, de rövidesen nem lesz elég a technikai tudás, minden lelki erejét össze kell szednie
Fotó: Jean-Louis Carli

Nándor tehát a tapasztalatával segítette Szabolcs felkészülését. Korábban erről azt mondta, szinte már elkönyvelte magában, hogy magával viszi a tudását a sírba, mígnem megjelent Szabolcs, egy hozzá képest fiatal vitorlázó, aki olyan irányba haladt, ahol Nándor a múltban már rendkívüli rutint harcolt ki magának. Segítsége idővel a hajó átalakításai, a kommunikáció, vagy éppen a támogatók keresése során vált kézzel foghatóvá. A magyar hajós célja nem lehet több a verseny teljesítésénél, hiszen önmagában már az is világraszóló eredmény lenne. A Vendée Globe mezőnyében nagyrészt olyan költségvetéssel dolgoznak a szkipperek, hogy abból akár űrhajót lehetne építeni. Szabolcs anyagi ereje a kis csapatok közül is a legkisebb: az esélyes franciák hozzá képest gigászi pénzekkel készültek fel a három hónapos észvesztő vitorlázásra.

A Vendée Globe története tele van drámákkal és áldozatokkal, és hiába az eltelt idő, hiába a sok túlélést segítő gyakorlat és az orvosi képzés – Szabolcsnak még a foghúzást és a sebvarrást is meg kellett tanulnia –, a rendkívüli körülmények naponta idézhetnek elő életveszélyes helyzeteket. Közel ötezer kalóriát égetnek majd el a hajósok a déli tengereken, azaz a fizikai felkészültség nagyon lényeges szempont. Ám korántsem elsősorban azon múlik a túlélés, vagy a jobb helyezés. Egy ilyen hajó irányítása rendkívüli fizikai erőpróba, de – ahogyan Nándor mindig következetesen hangsúlyozza – nagyon gyorsan elgyöngül a kéz, ha valaki fejben feladja. Azaz sorsdöntő szempont a mentális felkészültség, a szellemi erő. Ha azzal baj van, mindegy, mennyi az izom és mennyit ver a szív. Elsősorban lélekben nem szabad majd Szabolcsnak elgyengülnie a hosszú úton és a legnehezebb helyzetekben. Mert ilyenekből bőven lesz, könnyen megeshet vele sok olyasmi, ami most még az eszébe sem jut. Csak egy részlet a nehézségek közül: három hónapig nagyjából tizenöt perces alvásokkal kell vitorláznia, ez pedig komoly terhelés. Elég csak arra gondolnunk így az 1956-os évforduló napjaiban, hogy a kommunista pribékek egyik kedvenc kínzási módszere a megtorlások idején éppen az alvás megvonása volt.

Rövidesen kiürül a kikötőnek az a része, ahol a mezőny hajói várakoznak. Vajon kinek sikerülhet versenyben visszatérnie? 
Fotó: Vincent Curutceht

Weöres Szabolcs rendkívüli vitorlázó, ám a déli óceánokon még nem járt, az pedig – Nándor tapasztalatai és véleménye alapján – egy külön bolygó. Ott majd nem az óriási hullámzás és az erős szél, az eső vagy a hideg, hanem a fáradtság és a kishitűség lesz a két legnagyobb ellenfele. A magyar vitorlázó mindkettőt le tudja győzni, mert képes rá. A tizedik Vendée Globe-ra készülődő sportemberek több mint fele tudományos programokban is részt vesz. Szabi különleges feladatot kapott az Argo program részeként: egy tudományos mérőbóját enged majd a vízbe a déli féltekén, a szerkezet létfontosságú adatokat rögzíthet az óceán sótartalmáról és hőmérsékletéről, hozzájárulva az éghajlatváltozás és az óceánok állapotának pontosabb megértéséhez.

A szolovitorlazas.hu minap összegyűjtötte mindazokat a tudnivalókat, amelyeket érdemes ismerni a Vendée Globe versenysorozatról. A mai napig ez a világ legnehezebben teljesíthető vitorlás kihívása, amely hasonlít az 1968-ban indított Golden Globe-ra, amelynek során a három legendás fokot  – a Good Hope-, a Leeuwin- és a Horn-fokot – kellett megkerülniük a hajósoknak. Az akkor útnak indult kilenc hajós közül csak egynek sikerült visszatérnie Falmouthba, a brit Cornwall legnagyobb kikötőjébe. Aztán húsz évvel később a francia Philippe Jeantot vitorlázó-mélytengeri búvár mutatta be egy új világ körüli verseny ötletét, abból született meg a Vendée Globe. Az 1989-ben Les Sables d’ Olonne-ból elrajtolt tizenhárom óceáni vitorlázó közül csak heten értek vissza a kikötőbe. A közvélemény által ma a tengerek Everestjének is nevezett verseny kilenc alkalma alatt eddig 200 hajós indult el ezen a rendkívüli kihíváson, közülük mindössze 114-nek sikerült áthajóznia a képzeletbeli célvonalon. Ez a tény önmagában is mutatja a rendkívüli nehézségeket, a déltengereken végigsöprő fagyos hideget, a gigantikus hullámokat a sötét égbolt alatt, a viharokat, a magányt, az örjítő monotonitást. Erre csak nagy egyéniségek képesek, mint amilyenek az eddigi győztesek voltak: Titouan Lamazou 1990-ben, Alain Gautier 1993-ban, Christophe Auguin 1997-ben, Vincent Riou 2005-ben, François Gabart 2013-ban, Armel Le Cleach 2017-ben és Yannick Bestaven 2021-ben. A mai napig Armel Le Cléach a kihívás rekordere 74 napos teljesítményével. Csak egyetlen vitorlázó nyert kétszer: Michel Desjoyeaux 2001-ben és 2009-ben.

Fa Nándor híres, díjnyertes fotója, amit a déli óceánon 75 csomós szélben készített az 1992-93-as Vendée Globe alatt. Ha jól tudom, ez a kép ma is ott lóg a falon a Fa Hajó Kft. székesfehérvári irodájában
Fotó: Fa Nándor

Eddig egyetlen magyar vitorlázó teljesítette a versenyt, a székesfehérvári-velencei Fa Nándor, ötszörös földkerülő óceáni hajós, aki 1993-ban első nem franciaként az előkelő 5. helyen végzett, 1996-ban műszaki hibák miatt feladta a versenyt, majd 2017-ben, 63 évesen a 8. helyen jutott vissza a rajt-cél kikötőjébe Spirit of Hungary nevű, saját tervezésű, Magyarországon épített 60 lábas vitorlásával. Ez a hajó egyébként most is ott ring a hullámokon a többi között Les Sables ’d Olonné-ban. Több barátja meghalt az óceánon, őt egyszer majdnem letarolta egy tankhajó, át- és túlélt mindenféle nehézséget, közöttük több olyat, amit mi elképzelni sem tudunk.

A Vendée Globe útvonala. Jól látszik, hol várnak majd a legnehezebb napok a versenyzőkre
Fotó: Vendée Globe

A tizedik Vendée Globe tehát november 10-én, egy vasárnap kezdődik. A negyven versenyző közül huszonhét francia, van egy kínai, egy japán, egy német, egy olasz, egy belga induló Fa Nándor régi hajójával, hárman svájciak, három brit, és ott van még Weöres Szabolcs mellett az amerikai-új-zélandi Coleman, akivel Nándor is versenyzett már párosban. Hat nő – három francia, két angol, egy svájci – is van a tengerészek között. Mi magyarok biztosan sokan ott leszünk majd lélekben Szabival a fedélzeten, mint ahogyan ott voltunk Fa Nándorral is annak idején mindig, ha szüksége volt ránk. A visszaszámlálás már elkezdődött.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában