Arcanum

2 órája

Fél évszázada kezdődött a sárszentágotai ovi építése

Éppen ötven évvel ezelőtt, ezen a napon számolt be a Fejér Megyei Hírlap arról, hogy épül Sárszentágota első óvodája. A község régi vágya teljesült ezzel.

S. Töttő Rita

A Fejér Megyei Hírlap 1974. október 5-i lapszámában számolt be arról, hogy Sáreszentágotán komoly munkálatok kezdődtek meg: elkezdték az óvoda építését, amely a község vezetőinek régi álma volt. A tudósításhoz fotót is csatoltak, Kabáczy Szilárd képét, mellyel kapcsolatosan az újságíró így fogalmazott: „De - sajnos - csak most jutottak el addig, ami a képen látható. Szükség volt a tsz 200 ezer, a megyei tanács 430 ezer forintos támogatására is.”

Az írás szerint ez a község eddigi legnagyobb beruházása, ám a kivitelezés „egy kissé eltolódik”. A cikk szerint „Nagyon szerették volna azt, ha már átadhatták volna a gyerekeknek, bár szeptemberben még képesített óvónőt sem találtak. Az építkezést azonban sürgetik, de— úgy tűnik — ez évben aligha lesz már „tető” az épületen. Az építkezésre tekintve még a legjobb igyekezet is kevés ahhoz, hogy karácsonyra átadják, bármennyire is szeretnék azt, ünnepi ajándékképpen. Modern városi szintű óvoda lesz ez akkor is, ha csak a jövő tavasszal veheti birtokába a sárszentágotai óvodáskorú nemzedék.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában