Lombsusogás alatt, a szeretteik között

2 órája

Hársfa csemetéket ültettek a temető felé vezető út mellé

Sokat dolgozik a nagyközség önkormányzata egy még szebb és főleg zöldebb Bakonycsernyéért. Virágok, muskátlik kerülnek a település egyik részére, míg babérmeggy bokrok és sövények egy másik közterületre. Most hársfa csemetéket ültettek a temető felé vezető út mellé.

Palocsai Jenő

Hársfa csemetéket ültettek a temető felé vezető út mellé

Forrás: Önkormányzat

Évek óta elkötelezett Bakonycsernye a település zöldítésében, így örömmel vették az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Programot.

– Sikeres pályázatunknak köszönhetően újabb 10 darab gyönyörű sorfát ültethettünk el. Az impozáns nagylevelű hársak nemcsak a köztemető környezetét teszik szebbé, hanem reményeink szerint a parkoló autók fölé is árnyékot biztosítanak majd idővel – mondta Turi Balázs polgármester, akinek az ültetésben nem csak a képviselőtársak segítettek, hanem Szarka István evangélikus esperes és Dasek Viktor atya, valamint a nagyközség evangélikus, katolikus és pünkösdi gyülekezetének tagjai is.

Turi Balázs (kékben) szerint Csernye igazán zöld település, de mint mindenen ezen is lehet tovább fejleszteni
Forrás:  Önkormányzat

Szinte minden utcában zöldellnek a fasorok és színkavalkádot mutatnak a virágoskertek, vannak még terveik a jövőre nézvést.

– Bár az elmúlt évek során több száz sorfát ültettünk a településen, legtöbbször családok bevonásával, ennek ellenére készen állunk újabb közterületeket is fákkal látni el, amennyiben újabb pályázatok erre lehetőséget biztosítanak. Bár Csernye igazán zöld település, de mint mindenen ezen is lehet tovább fejleszteni – fogalmazott a nagyközség polgármestere.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában