Állatvédelem

2024.10.22. 07:00

Ingyenes állatmentő felmérést végez kérésre a természetvédő Fejérben

A templomok és középületek felújítása előtt érdemes természetvédelmi szempontból is felméréseket végezni, hiszen számos védett faj él az épületek padlásain és tornyaiban – mondta Horváth Csaba móri természetvédő a feol.hu-nak, aki ingyenes denevér- és bagolyfelmérést ajánlott fel az érintetteknek.

S. Töttő Rita

Fotó: Illusztráció: Pexels

A természetvédők fontos feladatot látnak el a templomok felújítása előtt, hiszen olyan védett állatfajok élnek ezekben az épületekben, mint a gyöngybagoly és a denevérek. Horváth Csaba móri természetvédő szerint – fogalmazott a feol.hu-nak adott nyilatkozatában – a természetvédelmi felmérések jelentősége óriási, különösen azokban az esetekben, amikor az épületek lakói rejtőzködő életmódot folytatnak.

– Az évezredek során a valaha sziklafalakhoz, szirtekhez, barlangokhoz kötődő élőlények közül egy sor úgy döntött, hogy teljesen vagy részlegesen átköltözik a bolygónkon egyre nagyobb számban rendelkezésre álló mesterséges „sziklákra”, vagyis az emberi épületekre, építményekre. Tipikus, ismert példa erre több fecskefaj, hazánkban a füsti- és a molnárfecske. Ezek a kedves madarak már kizárólag emberi létesítményekre raknak fészket. Különösen a molnárfecske az, amelyik egy-egy alkalmas épületen több tucat párban él. Ha otthonukat felújítják, bajban lehetnek. A legfontosabb ilyen esetben a költési időn kívüli munkakezdés, ez a gyakorlatban szeptembertől februárig tart, de fecskefészek ilyenkor is csak a zöld hatóság engedélyével távolítható el. Előírás szokott lenni a munkák miatt leszedett fészkek kerámia műfészekkel való pótlása. Egy ilyen műfészek ára a teljes munkafolyamat költségét tekintve tényleg nevetséges, néhány száz forint. Az utóbbi időben Csóron az általános iskola, Fehérváron a Tóparti gimnázium és a Közművelődés háza renoválása érintett fecskefészkeket, Csóron az épületre kerültek ki a műfészkek, míg a megyeszékhelyen a Csónakázó-tó partján létesült fecskehotel – mutatott rá a szakember, aki szerint azonban bonyolultabb a helyzet a templomokkal, kápolnákkal. Itt ugyanis nem olyan látványos az érdekes és értékes élőlények jelenléte, sőt, az „albérlők” kifejezetten rejtőzködő hajlamúak.

View,Of,The,Bells,From,Interior,Of,Towerbell
Fotó: Illusztráció / Shutterstock

– A gyöngybagoly hazánkban fokozottan védett faj, amely évtizedek óta a templomokban él, de az ablakok lezárása és a felújítások veszélyeztethetik őket. Azonban – hangsúlyozta Horváth Csaba – van megoldás, hogy a baglyok és más védett fajok továbbra is biztonságban élhessenek ezeken a helyeken. - A gyöngybagoly hazánkban erősen fogyatkozó, fokozottan védett madárritkaság, amely évszázadok óta hozzátartozott a magyar templomokhoz. 30-40 éve kezdődött az a folyamat, hogy a templomok ablakait lezárják, ez pedig a baglyokat tragikusan érintette. Van ugyanakkor egy módszer arra, hogy a bagoly is maradhasson, de a galambok se vegyék át a padláson vagy a toronyban az uralmat. A költőláda kihelyezése egy tartós megoldást kínál erre, kívülről csupán egy 12-szer 12 centiméteres nyílás látszik valamelyik zsalugáteren. A madárvédők számára a láda megkönnyíti a fiókák megszámolását, meggyűrűzését, a költési siker ellenőrzését is. Fejérben több helyen is van a templomban ilyen költőláda, a siker nem mindig azonnali. Idén Magyaralmáson tíz év után találták meg a baglyok a ládát, de ha már megtalálták, két fészekaljat is felneveltek benne!

Owl,Barn,(lat.,Tyto,Alba),,A,Species,Of,Bird,Of
A gyöngybagoly fokozottan védett hazánkban
Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A másik módszer – mutatott rá a természetvédő –, ennél összetettebb és a kivitelezés is nehezebb, de a madarak számára talán kedvezőbb: – A toronyban a harangok fölött van egy üres rész, a toronysüveg belseje. Ha megfelelő az épület, akkor ezt deszkával le lehet választani és a süvegbe beépíteni egy derékszögű berepülőcsövet. Így a hely sötét marad – ezt ugyanis a galambok nem kedvelik –, a baglyoknak pedig jóval tágasabb helyük lesz a családi életre. Megyénkben Csősz református templomában élnek gyöngybaglyok ilyen körülmények között évek óta.

A denevérek jelenléte is kevésbé feltűnő, de annál fontosabb, hangsúlyozta a természetvédő:

– Nagyon sok denevérfaj is idomult az emberi épületekhez, a kis borospincéktől a hatalmas templompadlásokig és panelházi résekig mindenütt ott vannak ezek az érdekes, nagyon hasznos repülő emlősök, gyakran szaporodásra használva azokat. Jelenlétük kevéssé feltűnő, így egy toronylezárás minden rossz szándék nélkül is szörnyű kínhalálra ítélheti a felnőtt és újszülött denevéreket. Ezek az állatok szinte mindenféle épületet használnak szaporodásra, a pincéktől a hatalmas templompadlásokig. Felújítások során egy toronylezárás akár végzetes is lehet a számukra, ha nem végeznek előzetes felmérést.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A szakemberek ingyenes felméréseket végeznek a templomok felújítása előtt, amennyiben a kivitelezők igénylik.

– Szeretnénk felhívni a Fejér megyei egyházak, gondnokok, harangozók figyelmét, hogy bármilyen jövőbeli felújítás előtt ezt a felmérést ingyen elvégezzük és ha a templomnak értékes lakója van, örömmel segítünk megtalálni azt a megoldást, ami minden félnek kedvező – hívta fel a figyelmet a feol.hu-n keresztül a felajánló. Az épületfelújításokat tehát nemcsak az emberi igények, de természetvédelmi szempontok szerint is érdemes tehát kivitelezni. Így nemcsak a közösség, hanem a minket körülvevő állatok is profitálhatnak a megújulásból.

A felméréssel kapcsolatban ezen a címen kereshetik a természetvédőt: [email protected].

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában