Hamarosan lehull a lepel, ritkán látni ekkorát

2024.10.24. 11:30

Lehull a lepel: Az ország legnagyobb töke Székesfehérváron

519 volt az idei nyerőszám az Országos óriástök-mérő versenyen Martonvásáron, ahol a „legsúlyosabb” címért versengtek a hatalmasabbnál-hatalmasabb tökök. Martonvásáron kihirdették, a megyeszékhely történelmi belvárosában pedig ki is állították hazánk legnagyobb tökét, aminek bárki csodájára járhat a Pady's Bistro teraszán. Hamarosan, nyitáskor pedig lehull a lepel!

Kecskés Zoltán

Vajda Ádám és kedvese az 519 kilós tökükkel Székesfehérvár belvárosában.

Fotó: Interjúalany

Egészen Vas vármegyéből, Szakonyfaluból érkezett a Superman nevű növény a város Fő utcájára, amelyet egy házaspár nevelkedett, dédelgetett hónapokon keresztül. Mint azt Vajda Ádámtól, a gigantikus tök tulajdonosától megtudtuk, mindösszesen pár hónap alatt növesztette ekkorára, egy titkos receptnek köszönhetően pedig 20-25 kg-ot hízott naponta. Bár a titkos összetevőt a FEOL kérdésére nem árulta el, annyiról azért lehull a lepel, hogy a szeretet, a babusgatás sokat számított. Hozzátette azt is, hogy már a tavalyi 421 kilós töke is itt lelt otthonra, így idén sem volt kérdés, hogy a Supermant a Pady's Bistro óvó kezeire bízza.

Lehull a lepel_ország_legnagyobb_töke_Székesfehérvár_főutca
Óvják, féltik az ország legnagyobb tökét - nyitáskor pedig lehull a lepel!
Fotó: Kecskés Zoltán  / FMH

A több mint 500 kilós tök impozáns méreteinek mindenki a a csodájára jár. Éjszakánként letakarják a hideg miatt, majd nyitáskor – a dél körüli órákban le is leplezik a járókelők és a vendégek előtt: 

Nagyon örülök, hogy egy frekventált helyen bárki megtekintheti a tökömet, ez jó az étteremnek és nekem is. Remélem mindenki örömét leli benne!

 – tette hozzá Vajda Ádám.

Lehull a lepel_ország_legnagyobb töke
Néhány hete Martonvásáron az Országos óriástök-mérő versenyen. Benépesült a tér tökökkel.
Fotó: Kecskés Zoltán

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában