„Na, de mi lett a katonákkal?” – egy újabb remek kiállítás Pákozdon

Oláh László, a katonai emlékpark szakmai igazgatója köszöntötte a megnyitó résztvevőit, kiemelve, hogy a kiállítás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményein túlmutatva egy olyan fontos történetet dolgoz fel, amellyel eddig még nem találkozhatott a pákozdi létesítmény látogatója. Bevezetője után átadta a szót Görgey Zsuzsannának, aki jelenlétével a görgői és toporczi Görgey nemzetség huszonnyolcadik generációját is képviselte.

– Pákozd különösen nagyon kedves a szívünknek, megtisztelő és szívet melengető, hogy itt lehetünk – mondta Albertné Görgey Zsuzsanna, a Görgey Kör elnöke. – Tudjuk, 175 évvel ezelőtt megtörtént a fegyverletétel, amit megelőzött egy nagyszerű szabadságharc, a magyar történelem szerintem legdicsőségesebb időszaka. Láttuk, hogy Európa-szerte forradalmak törtek ki, amelyeket egy-másfél hét alatt levertek. Na, de nem így a magyarokét! A magyar forradalom szabadságharccá lényegült át, a frontharcosok mögé pedig beállt a nép, főztek és mostak rájuk, a honvédekre, és megetették a lovakat. Az ellátásról az egész ország gondoskodott, annál nagyobb és hősiesebb összefogást talán addig még nem is látott a magyar történelem. Nagyon sok mindent előállított az a hősies lendület, az a hősies magatartás. Gyönyörű szavaink, kifejezéseink születtek, például a „honvéd” szó. Míg máshol a katona, a „soldat” lelketlen kifejezése volt a megszokott, a magyar szóban benne van, hogy a katona a hazát, a hont védelmezi.

Albertné Görgey Zsuzsanna – akinek Görgei Artúr, a szabadságharc honvédseregének fővezére az üknagybátyja volt – a megnyitón arról a megtiszteltetésről is beszélt, hogy Magyarország honvédelmi miniszterének felkérésére idén május 16-án a Magyar Honvédség újjászervezett területvédelmi haderejének zászlóanyja lett. Aztán visszatértek gondolatai az egykori csatamezőre, Világoshoz.  

– A fegyverletétel a szabadságharc békés befejezését jelentette – folytatta Görgey Zsuzsanna. – Amikor a Habsburgok másfél éven keresztül nem bírtak a magyar szabadságharcosokkal és úgy érezték, a feladatba beletörik a foguk és szégyenben maradnak, kénytelenek voltak egy harmadik erőt igénybe venni. Az a harmadik erő nagyon nagy erőnek bizonyult, és ha nem akartuk szétlövetni magunkat, csak egyetlen megoldás létezett. Görgei Artúr, aki addig nagyon szép katonai pályát mondhatott a magáénak sok győztes csatával, a karrierjét félretette az életek megmentése érdekében. Úgy döntött, hogy az a 28 ezer 500 honvéd, aki a csatamezőn felsorakozott a kétszázezres cári sereggel szemben, leteszi a fegyvert. Azért nézhetjük meg most ezt a kiállítást, mert akkor a honvédek legtöbbje – akit nem ért el az aljas megtorlás – haza tudott menni. Aztán előjött a magyar szív, a magyar mentalitás és az a döntés született, hogy akinek nincs otthona, annak teremteni kell egyet!

Ress Zoltán történész, a Görgey Kör alelnöke a tárlatot – eredetileg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállítását – kurátortársaival, Szoleczky Emesével és Gönczi Ambrussal hozta létre. Pákozdon Ress Zoltán vezette körbe a Szabó Gábor tervezte tablók előtt a megnyitó közönségét.  

Egyebek mellett elmondta: az 1872-ben átadott Honvédmenház feladata az 1848-49-es szabadságharcban részt vett, rokkant, rászoruló honvédek ellátása és ápolása volt. A kezdetet az jelentette, hogy az 1869. augusztus 21-én, Pesten tartott országos honvédgyűlésen Vidats János, az életét később szerencsétlen módon, öngyilkossággal befejező egykori forradalmár, az Országos Honvédegylet második alelnöke azzal a javaslattal állt elő, hozzanak létre menházat a rászoruló honvédek számára. Országos összefogás és adakozás segítségével 1871. október 1-jén sikerült letenni az épület alapkövét a ferencvárosi Soroksári úton. A Honvédmenház ünnepélyes átadására 1872. szeptember 29-én, a pákozdi csata 24. évfordulóján került sor. Az első negyvennyolcas honvéd veteránt, Zólyomi Mihályt 1873. március 16-án vették fel az intézménybe.

Az épület eredetileg nyolcvan honvéd befogadására volt alkalmas, nem véletlenül számított tehát óriási kegynek, ha egy öreg katonát – latinul „öreg katonát” jelent a „veteranus” szó – felvettek a lakók közé. Akik egyenruhát viseltek, térítésmentes ellátást kaptak és még némi napidíjban is részesültek. Ne gondoljunk valamiféle mai értelemben vett idősek otthonára. Az öreg honvédek kaszárnyai viszonyokhoz hasonló napirend szerint éltek, az ébresztő és a takarodó közötti idejüket ügyeletes tiszt felügyelte, az eltávozást és szabadságolást a menház parancsnoka engedélyezte. Az alapítói határozat szerint a menházban a vak, a végtagjaikat vesztett, a teljesen legyengült és az idős honvédtisztek kaphattak élethosszig tartó elhelyezést és teljes ellátást, az 1880-as évek elejétől azonban már közkatonákat is felvettek az intézménybe.

Aki további érdekességekre kíváncsi, azt szívesen és örömmel látják a Mészeg-hegyen, a Katonai Emlékhely Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen.