Szenvedélyes amatőrök alkotnak a Gárdonyiban

Stílszerű a helyszín, az országos hírnévre szert tett székesfehérvár-maroshegyi művelődési ház és könyvtár, ahol mesemondóversenyeket tartanak, s Népmesepontként tartják számon. Az egyik nagyterem festett falai a hangulatot is igyekeznek megteremteni hozzá, az igazgató, Szilvási-Grund Helga és munkatársai elkötelezett munkája nyomán. Sok-sok szakkör, rendezvény, előadás , író-olvasó találkozó követi egymást, a véletlenül betévedők mindig találnak valami újabb tárlatot képekből, tárgyakból. S egyik erénye a háznak a számos kézműves, kiscsoportos foglalkozás – az óvodáskorúaknak szólótól az idősekig, kortalanul. Tavaly szeptemberben lezárult a Nemzeti Művelődési Intézet online-bútorfestő szakkörének programja, de a sikernek és örömnek köszönhetően a gárdonyiban „úgy maradtak”. Folytatják tovább.

Bútorfestő műhelyként vezeti a ház művelődésszervezője, Futterer Juci a kiscsoportos foglalkozást, amely persze nem bútorfestést jelent a szó szoros értelmében. A magyaralmási Kaiserné Sinkovits Erika régebben itt dolgozott a Gárdonyiban, de távozása után sem szűnt meg kapcsolata a házzal. A bútorfestésbe pedig egyenesen itt szeretett bele, olyannyira, hogy már magas művészi fokon műveli, s eljár a műhelybe. Nyári táborokban képezte magát, Torockón Király Ferenctől tanulta a fogásokat. Sokan ismerik a Sóstó környékén a harminc festett madárodút, amelyet Erika útmutatásai és közreműködése alapján festettek meg a lelkes amatőrök. Futterer Juci is szívesen folytatta a tavalyi szakkörös kezdeményezést, a vállalta a vezetést immár a ház saját szervezésében. Ő maga is olyan különleges, mint a neve, a Juditból találóan változtatta a kedves, népies becéző alakra a megszólítását. Légies, gyors, kétgyermekes édesanya, mindig mosolyog. „Csodamappája” sok száz népi motívumot rejt tulipántos ládákról, szekrényekről, tékákról, templomi festett fakazettás mennyezetekről. Gazdag a magyar néprajzi irodalom a tárgyban, rengeteg a kép, a hiteles rajz, inkább az okoz nehézséget, hogy miként válasszanak róla egy-egy megtanulandó részletet.

Nemrégiben jártunk az egyik műhely-foglalkozáson, még nem a teljes létszámmal vettek részt az örömfestésen, ahogyan Pallér Anikó jellemzi a tevékenységet. Kikapcsolódás, lelki pihenés – bármit csinálunk, ami örömet szerez, elvarázsol, az mind jó. S mint az ilyen kiscsoportos együttműködés során történni szokott, megismerkednek egymással mélyebben a tagok, mesélnek, beszélgetnek. Kissné Horváth Erika nyugalmazott katonatiszt, fiatalos, s fiatalabb is az időskori nyugdíjasoknál. Íriszeket gyűjt, rengeteg van a kertjében, az élő és a festett virágok szerelmese. Antal Zita is a seregben dolgozott, fiatal nyugdíjasként szenvedélyből pingál, vegetáriánus háziasszony, saját receptgyűjteménnyel. Borsodi lány, ma már székesfehérvárivá vált, külföldön is eltölt néhány hónapot katona férjével, a vidéki emlékek átszövik életét. Pallér Anikó nem népit, hanem afféle személyes, népies, sajátos motívumokkal ékes beköszönő táblácskát fest. Napi kenyérkereső munkája fontos, de kissé monoton, ő így lazít.

Vannak kedvenc motívumaik, a falakon a tavalyi kész munkák bizonyítják a vonzódást, Juci tartja számon őket. Neki a kedvence a sárközi mintakincs. Szeretett még a felvidéki vizesréti festettvirág-világ, a meggyasszói templomi kazetta varázsos formái, színei. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház jóvoltából szinte filléres hozzájárulást fizetnek csupán, aki akar, hozhat magával festéket, s időnként közösen vásárolnak festetlen, befestendő tárgyakat. Például kisszéket, vagy sámlit, ahogyan manapság is emlegetik. Képkeretet, falidíszt, kicsiben érdemes kezdeni. A bátrabbak úgyis belevágnak a nagyobb bútorfestésbe, ha kedvük úgy tartja. Nincs kockázat.