Diákok és tanáraik zenéltek

2 órája

Térzene szólt a belvárosban a zene világnapján (videó)

Csodás dallamokat varázsoltak Székesfehérvár belvárosába kedd délelőtt a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI tanulói és tanárai. A térzenére a zene világnapja alkalmából került sor az Országalmánál a Városház téren.

Gombor Lili

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Kedd délelőtt az Országalmánál köszöntötte a járókelőket Király István, a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója a zene világnapja alkalmából. 

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Ez a nap emlékeztet minket arra, hogy a zene több, mint puszta hangok sorozata. A zene az érzelmek, a történelem, a kultúra és az emberi lélek legmélyebb rétegeinek tükre – fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy hallgassunk akár Haydn-t, akár kortárs zenét, a zene lényege mindig ugyanaz: feloldja az emberi szív gátjait, és valami olyasmit közvetít, amelyet szavakkal talán ki sem tudunk fejezni.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A közönség elsőként a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI tehetséggondozó csoportjának előadásában hallhatta C. Orff Tapsrondóját, majd Vivaldi: La Folia és J. Pachelbel: Kánon című művét a Vagyon Réka, Vagyon Ákos, Horváth Bálint István alkotta hegedűtrió előadásában. 

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A folytatásban egy ismeretlen szerző Tánc című darabját adta elő gitáron Molnár Erzsébet Gyöngyi, de felcsendült a diákok előadásában többek közt Händel, Mozart és Mendelssohn is, amely sort népzenei műsorszámok zártak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában