50 éve került múzeumba a ritka római kori lelet

A település polgármestere, Bognár József nyitotta meg november 7-én a Seuso 50 című közösségi estet, utalva arra a kapcsolatra, amely Úrhidát a római kincsegyütteshez, illetve a félszáz éves évfordulóhoz fűzi. Úrhida mai határai a híres lelet feltételezett megtalálási helyének közvetlen közelében vannak, valamint az 1015 éves település korábbi lakott helyként a Sárvíz mellett volt található. A falu régi szőlő- és bortermelő vidékként tagja a Seuso Hegykör Egyesületnek, amelyhez a római borkultúra örököseiként Szabadbattyán, Kőszárhegy és Polgárdi is tartozik. A rendezvény meghívottja, Pereczes Ferenc 50 évvel ezelőtt, amikor megtalálta a különleges ólomedényt, a község lakója volt. 

A megnyitót követően Bognár József átadta a szót Váczi Márk helytörténeti kutatónak, aki ezúttal Pereczes Ferenc beszélgetőpartnere volt. Mint szabadbattyáni a Seuso-kincs történetének egyik alapos ismerője, hangsúlyt adott annak, hogy az Úrhidához közeli településeket összeköti a Seuso-kincs története. A Batthyány-család kutatójaként megemlítette, a Szár-hegyen – amely a grófi család birtokához tartozott – került elő a polgárdi (a jelenlegi elnevezése szerint kőszárhegyi) ezüstállvány. Kőszárhegy címerében pedig az ezüstkészlet két korsója is szerepel, a szintén lehetséges lelőhelyre utalva. Szabadbattyánhoz és Úrhidához is sok tekintetben kötődhet a kincs, ugyanis a közelükben feltárt épületkomplexumot akár a kincs tulajdonosa is birtokolhatta. Ezen a területen találta Pereczes Ferenc az ólomedényt 1974-ben, amelyről a legtöbb korabeli sajtóforrás úgy számolt be, hogy egy mezőgazdasági gép szántás közben fordította ki a földből. Kiegészítésként megjegyezhetjük, akad olyan tudósítás is, amely szerint múzeumi ásatásnak köszönhető a díszes lelet megtalálása: 

Az ötven éves évforduló alkalom volt arra, hogy az úrhidai Közösségi ház rendezvénytermét betöltő érdeklődők Pereczes Ferenctől tudják meg, miként talált rá a fehérvári múzeumba került domborműves ólomedényre, a gyűjtemény egyik jelentős ókori emlékére. A nyugdíjas asztalosmester a beszélgetés során elmondta: Szabadbattyán határában a Péter-Bánkút-dűlőben ő maga ásta ki a földből a talajszint alatti 60-70 centiméterről a kicsit megdőlt, de majdnem egyenes helyzetben elhelyezkedő különleges tárgyi emléket. A kiemelés után eltávolította a benne levő földet, az alján még tucatnyi római kori érmét is talált. A jelentős súlyú és méretű ókori tárgyat saját autóján szállította Úrhidáról Fehérvárra, s adta át a múzeumnak. Erről tanúskodik a gondosan megőrzött átvételi elismervény, mint a lelet történetének fontos dokumentuma. A Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága által kiállított bizonylat szerint 1974. október 3-án vették át Pereczes Ferenctől a

ólom díszedényt és 14 darab római kori érmét.

A nevezetes leletnek köszönhetően Pereczes Ferencnek sikerült elérnie, hogy a múzeum 1975 tavaszán ásatást folytatott az érintett területen. Tervszerű feltárást azonban jóval később, 1993 és 2006 között végeztek Nádorfi Gabriella régész vezetésével. A Római Birodalom Pannónia tartományának egyik legnagyobb területű, 13 ezer négyzetméteres épületét tárták fel. Ebben nyilván jelentős mértékben közrejátszott az is, hogy az időközben ismertté vált Seuso-kincs ezüstkészletet összefüggésbe hozták a szabadbattyáni régészeti terület nagyméretű épületkomplexumával, és a kincslelet használatának, vagy elrejtésének egyik lehetséges helyeként vették számításba. A kincs újabb darabjai az ásatás során nem kerültek elő, viszont az ólomedényt bemutatták a 2017 októberében megnyílt Seuso-kincs vándorkiállításon a Szent István Király Múzeumban, azt követően, hogy az ókori ezüstkollekció ismert darabjai az Egyesült Királyságból visszakerültek Magyarországra. Ezután 2020-ig, a múzeum felújításának kezdetéig, az állandó kiállításon a római korszak tárgyi emlékeként láthattuk.

A beszélgetésen a Pereczes Ferenc által megtalált ólom díszedényről az is kiderült, hogy feltalálási helyéről deformált állapotban került elő. Restaurálását a Magyar Nemzeti Múzeumban Báthy Géza végezte el. Nagy Mihály régész-muzeológus írt róla 2008-ban összegző tanulmányt a Grazi Károly-Ferenc Egyetem Régészeti Intézetének angol nyelvű kiadványában (kiadó: Phoibos Verlag, Bécs) Egy ólomtartály a késő római Pannóniából (A lead tank from Late Roman Pannonia) címmel. Nemcsak azonos korszakból (késő római kor 4. század) származik, mint a Seuso-kincs, de díszítettsége is közel áll hozzá.

Az úrhidai Közösségi házban alkalmi kiállításra is sor került a szabadbattyáni régészeti ásatásról Boruzs Katalin régész által készített dokumentumjellegű fotókból, a Simon Cégcsoport és a Fiatal Civil Kurázsi Egyesület támogatásával.