2 órája
Bányászarcok a mélyből, ahol teste volt a víznek
Nagyegyháza működését mutatja be a Képes történelem ötvenhetedik adása. Dallos István helytörténésszel, fotóművésszel Sugár Gabriella beszélgetett. A beszélgetésből kiderült, hogy az 1970-es évekbeli olajárrobbanás indokolta további bányák nyitását. Sok képpel érkezett Dallos István, amelyek a nagyegyházi bánya építéséről, majd a bányában folyó termelési munkákról szóltak.
A bánya építése, mélyítése a hetvenes évek végén zajlott, a termelés 1981-ben indult. Ez a bánya sokban hasonlított a csordakútira: itt is volt bauxit a szén mellett, fehér bauxit. „Olyan volt, mint a zsír, pergett” – osztotta meg személyes élményeit Dallos István. Viszont a nyugalmi vízszint alatt volt, így nagyon sokat küzdöttek a vízzel. Rengeteg szivattyút telepítettek. Mikor már nagyon veszélyessé és gazdaságtalanná vált a mélyművelés, és a szénvagyon elhelyezkedése is indokolta, külfejtéssel bányásztak. Ez 1983-től 1990-ig volt jellemző.
Képeken látszik az aknaüzem, az irodaépület, s egy különleges épület: a depresziós ház is, amely túlnyomásos és negatív nyomású (depressziós) helyiség volt.
Az 1987-es év hozta el a bánya életében a maximális, több mint 14 tonnás termelést, ezt követően azonban nagyon sok problémát okoztak a vízbetörések.
A vízemelés folyamatos magas szintje miatt döntöttek először a szüneteltetésről 1989. december 31-én, majd egy hónap múlva, 1990. januárjában a végleges bezárásról.
A podcast beszélgetést a kemma.hu oldalán hallgathatják meg, ahol fotókat is találnak, a kemma.hu pedig várja azok jelentkezését, akik felismeri magukat vagy éppen ismerősüket.
