Évadzáró a pákozdi katonai emlékparkban (galéria)

A csend harcosai a hidegre fordult időjárás ellenére egész napos statikus kiállítás mellett ejtőernyőlobbantásra és hajtogatásra, valamint egy aknavetőállás felszámolásának imitálására készültek, zárt helyen pedig filmvetítésre, előadásokra és beszélgetésekre került sor. A katonai emlékpark szakavatott munkatársai eközben tárlatvezetéssel várták a hadtörténelem érdekességeire szomjazókat.

A program Gyuricza Béla tábornok emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött, hiszen a katonapolitikus őrnagyként egykor egy ejtőernyős felderítő alakulat parancsnokaként szolgált, a moszkvai vezérkari akadémia elvégzése után, 1978-tól pedig Székesfehérváron a Magyar Néphadsereg felderítő főnökévé nevezték ki. A megjelenteket Varga Zsolt, a Magyar Ejtőernyős Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör vezetője és a Magyar Különleges Erők Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte.

– Baráti körünk több mint tíz éves, az egyesület pedig a rendőri különleges erők hagyományőrzőit is képviseli, a második világháborút követő R-csoport felállításától egészen a TEK-ig igyekezve bemutatni a történeti fejlődést – mondta a FEOL-nak az eseményen Varga Zsolt, aki aktív korában mélységi felderítőként szolgált Szombathelyen. Roppant büszke egykori parancsnokára, Géczi Sándor századosra, akitől rengeteget tanult és az a tudás meghatározta egész további életét. – A katonák tevékenységét egészen az első világháborús „rohamistáktól” a NATO-csatlakozásig idézzük, sőt, már az első iraki misszió feldolgozásán és bemutatásán gondolkodunk, hiszen annak is már több mint húsz éve. A lengyel bajtársakkal tervezünk létrehozni egy közös kiállítás Lengyelországban, ahol felidézzük majd az első iraki misszióban részt vett magyar katonák helytállását.

– Tíz év alatt milyen utat jártak be a hagyományőrzés területén?

– Ahogy növekedett a baráti kör, úgy fejlődött ennek a napnak a programja, mindent, amit év közben kipróbáltunk, azt igyekeztünk Pákozdra is elhozni. A legjobban talán a tudományos ismeretterjesztő előadások száma szaporodott.

– Feltételezem, hogy bőven van mit feldolgozni…

– Szerintem soha nem érünk a végére. Amikor úgy gondoljuk, hogy valamit már jól tudunk, olyankor mindig találunk egy újabb forrást, amely más megvilágításba helyezi az addig megismerteket. Gondolok például vitéz Bertalan Árpád életére, amiről úgy hittük, már jól feldolgoztuk, aztán amikor sikerült találkoznunk az unokájával, a családi háttér is része lett a tanulmánynak, hiszen megtudhattuk, milyen apa, milyen szülő volt, miként teltek napjai a magánéletében. A másik hasonló példa a Savoia-Marchetti repülőgép: a típus Magyarországon nagyon szomorú pályafutást járt be, ellenben az olaszok és a németek szerették. A Savoia-kat Magyarországon megbízhatatlanoknak tartották, ezért a polgári légiközlekedés „lepasszolta” a katonáknak. Sajnos nálunk történtek is tragédiák, miközben az olaszok egészen Tokióig repültek velük ellenséges területen át, majd visszatértek a japánoktól kapott új, titkos kódokkal. Ez egy másik olyan izgalmas történet, amely feldolgozásra vár, mert a típusról hallva nálunk még mindig húzogatják a szemöldöküket a repülős szakemberek.

– Itt a terasz kiállítóterületén látni, hogy a fegyverek, öltözékek más országok felderítő alakulatait is megidézik. Hol járhatunk képzeletben?

– Idén törekvésünk lett, hogy meghívjuk azokat a barátainkat, akik hasonló fegyvernemek képviselői, így a brit különleges erők, a dél-koreai különleges erők és felderítők, valamint a szovjet idők hagyományőrzői is eljöttek. A lengyel felderítők ugyancsak képviseltetik magukat egy egyenruha formájában, hiszen a baráti kör szoros kapcsolatot ápol a lengyelekkel, évente több rendezvényükre látogatva el.

– Milyen a kapcsolat a mai aktív felderítők és a hagyományőrzők között?

– Elsőként a különleges dandárt említhetem, ők voltak az első olyan katonai alakulat, amelynek tagjai      párbeszédbe kezdtek velünk és beengedtek magukhoz minket. Olyannyira, hogy ma már szinte hazajárunk Szolnokra, ugyanúgy, mint tesszük azt a pákozdi katonai emlékpark esetében. Mintha a fiaink lennének, úgy tekintenek ránk és egyenrangú partnerként kezelnek minket. Nyilván már csak nagyon kevés ajtót tudnánk berúgni, nagyon kevés olyan műveletet lennénk képesek végrehajtani, mint amit ezek a mai srácok nagyszerűen meg tudnak oldani. Mi azonban be tudjuk mutatni nekik az elődjeiket, amit szeretnek és értékelnek. Ugyancsak nagyon jó, szinte baráti a kapcsolat a debreceniekkel is.