In Memoriam Koszorús István

Minden idők egyik legkiválóbb játékvezetője távozott. Pontosan száz NB III-as összecsapás, és számtalan vármegyei találkozón volt vezetőbíró, valamint asszisztens. 1976-ban tette le a játékvezetői vizsgát, és egészen 2022 októberig, azaz 46 évig aktívan működött. Nem volt olyan labdarúgó, csapatvezető, szurkoló és természetesen játékvezető, aki Fejérben ne ismerte volna, ne lett volna egy jó sztorija vele kapcsolatban. Azon túlmenően, hogy a szakmailag, és emberileg a legtöbbet nyújtotta, tanárként és pszichológusként is megállta volna a helyét. Respektálták a játékosok, a hosszú évtizedek alatt maximális tiszteletet vívott ki minden korosztályban. Igen, mert akkor sem esett le a gyűrű az ujjáról, ha a legifjabbaknak kellett fújni a sípot. De ugyanúgy instruálta a játékokat a strandlabdarúgó meccseken, vagy éppen, ha úgy adódott a futsal találkozókon.

Azt feltétlenül meg kell jegyezni, hogy szakmája mellett a játékvezetés jelentette számára az ÉLETET! Kőszegről kerül Székesfehérvárra pék tanulónak, majd később éjjelente sütötte a kenyeret, napközben pedig rótta a pályákat, és nemcsak hétvégéken. Emellett a maga módján terelgette az ifjú játékvezető palántákat, segítette a fiatalokat, akik közül többen ma már jelentős névnek számítanak a pályákon.

Amikor pedig elérkezettnek látta, hogy letegye a sípot ezekkel a gondolatokkal búcsúzott a szakmától: „Biztos sokszor volt olyan, amikor én is tévedtem, de remélem nem ez fog rólam eszetekbe jutni, ha egyszer vissza gondoltok arra, hogy milyen volt amikor „Koszi bá” vezetett nektek mérkőzéseket!”

A játékvezetés volt az élete. Nem érdekelte, hogy kap-e érte valamit, csak az éltette, ha fújhatta a sípot. Megteheti ezt az égi pályákon, ahol már várják az egykori kollégák, játékosok, akik tudják, egy igazi legenda csatlakozik hozzájuk.

Ég Veled, legyen Neked könnyű a föld, Koszi bá!