Fontos színpadi tapasztalatra tesznek szert

2018.03.01. 09:00

A népzene nagy napja lesz pénteken a lovasberényi iskolában

A Reményik Sándor Református Általános Iskolában rendezik az idei évi Pesovár Ferenc Népzenei és Népdaléneklési Verseny döntőjét.

Majer Tamás

A találkozó pénteken 9.30 órakor kezdődik. Rengeteg induló jutott be a tordasi, bicskei, sárbogárdi, fehérvári és dunaújvárosi területi válogatókról, úgyhogy maratoni népzenei műsornak örvendezhetünk. A versenyre hangolva két felkészítő tanárral beszélgettünk. Varga Evelin a besnyői Arany János Általános Iskolában tanuló, harmadik osztályos Kaszap Elina citeraoktatója.

– Vannak olyan tehetséges növendékek, akiket már ebben a korban is érdemes, sőt szükséges elvinni ilyen rendezvényekre, hogy minél korábban színpadi tapasztalatot szerezzenek – indokolta Evelin, miért is neveztek be tanítványával. – A tanárokra is nagy felelősség hárul, tisztában kell lennünk a diák képességeivel, ismernünk kell a személyiségét, nehogy negatív élményként éljen meg a tanuló egy ilyen versenyhelyzetet – emelte ki. Evelin elmesélte, Elina fogékony, ügyes, életvidám teremtés, szívesen szerepel, s mindig tökéletességre törekszik. Citerásként a fehérvári válogató volt az első versenye.

Kaszap Elina és felkészítő tanára, Varga Evelin Fotó: Pesti Tamás

– Természetesen nagyon izgultunk, de Elina nagyon szépen helytállt – mondta büszkén. – Mi tanárok hajlamosak vagyunk elfogultan tekinteni növendékeinkre, ezért mindenképpen hasznos meghallgatni, megfogadni a zsűri tanácsait – tette hozzá Evelin.

Az iszkaszentgyörgyi Berki Lilla Jámbor Benedek énektanára. A fiú a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola diákja. Ő is ott lesz a lovasberényi döntőben. Lilla saját maga 25 éve kezdett hasonló népzenei versenyeken fellépni, később – több ízben – zsűritag is volt. – Nagy-nagy hagyománya van ennek a megmérettetésnek nemcsak a zeneiskolákban tanulók, de az általános iskolások között is – szögezte le a népdalénekes. – Nem is nevezném versenynek, sokkal inkább találkozónak: megmaradt egy örömteli együttlétnek, szakmai fórumnak. A zsűri előremutató tanácsait megfogadva a színvonal évről évre magasabb – számolt be tapasztalatairól.

Az MMK-ban is nagyon erős mezőny közül kellett kiválogatnia a legjobbakat a zsűrinek Fotó: Pesti Tamás

Lilla szerint rendkívüli közösségépítő ereje van annak, hogy teljes osztályközösségeket is beneveznek a találkozóra: – A tanítónénik időt és energiát nem sajnálva lapozzák fel a szakirodalmat, eredeti archív felvételeket kutatnak fel, hallgatnak meg. Ezek alapján tanítják meg a gyerekdalokat, füzéreket, népdalokat a diákjaiknak. Egy-egy lelkesebb, ügyesebb gyermeket szólóban is indítanak, duóban, trióban. Csak a fantázia és a teherbírás szab határt – méltatta pedagógus kollégáit is Lilla, akinek az az évek során kialakult benyomása, hogy minden korosztály örömmel készül és vesz részt ezen a találkozón, s kíváncsian fogadják a szakmai zsűri – mint fogalmazott – kedves, de tűpontos iránymutatásait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában