Rúzsa Magdi: Bárkivel megeshet a csoda, ami velem történt

A szép és tehetséges vajdasági lány 2006-ban nyerte meg az egyik tehetségkutató versenyt, s mára úgy tűnik, biztosan elkerülte a hirtelen jött sikerrel előforduló buktatókat. Rúzsa Magdi ismert és elismert előadó, dalait szeretik, az igényes popzene hazai képviselője. A Szerbiához tartozó Vajdaság-beli Kishegyesről toppant be a magyar zenei életbe, Budapest forgatagába.

A tabajdi Mészöly Gedeon Református Iskola és Óvoda hívta meg szülői munkaközösségi farsangjára az énekesnőt, aki elfogadta a felkérést. Hufnágel Anna igazgató, Zsirka László református lelkész, tanár és Giesz Józsefné szülő dugták össze a fejüket a pedagógus kollégákkal, hogy egy iskolai pályázat kapcsán példaképet választanának e kicsi falusi iskola tanulóinak. A fiatalságot, a mai, modern popkultúrát ötvözték a maradandó és követhető értékekkel, amikor az énekes-előadóművészt választották az egyik lehetséges példaképül – így született meg a döntés a meghívásról. A felsősök a Palotást táncolták el Rúzsa Magdi népdalos köszöntője után, s örömmel fogták egymást közre a megilletődött gyerekek és a törékeny termetű énekesnő.

- Ha időm engedi, kis helyekre is igyekszem elmenni, úgy érzem, a közösségnek, amelyiktől annyit kaptam, viszonzást kell nyújtanom. Ha nem éppen attól, ahonnan jöttem, akkor másiknak, de jelképesen ez is annak számít – mondta a tabajdi művelődési ház kicsiny könyvtárában Rúzsa Magdi. Finom házisütemények sorakoztak az asztalon, de hősiesen ellenállt, mondván, nagyon fegyelmezetten készül a nagykoncertjére, s ebbe nem fér bele az elcsábulás. Kedves, közvetlen volt, s tisztelettel elfogadta a tabajdi iskola felkérését a példakép szerepre. Eljön az iskolába is a hívásra, ígérte.

- Bármelyikünkkel megtörténhet az, ami velem történt, az elhivatottság és a kitartás eredményt hozhat. Más világból indultam el, szinte másik országból, korábban meg sem fordult a fejemben, hogy az éneklésből fogok majd élni, de mindig énekeltem. Fontos, hová születtünk, de még fontosabb, hová tartunk, útközben mi történik velünk, milyen utat járunk be. Szülésznőként dolgoztam, igaz, volt egy amatőr zenekarom már tizenéves koromban, a bácsfeketehegyi illetőségű Madness. Sokfelé hívtak bennünket szerepelni. A szegénységet is átéltük, erről nem szívesen beszélek. Jöttek-mentek a háborúk, megpróbáltatásokon estünk át, ez gyakran eszembe jut, ha a színpadon állok – avat be a nem is oly régi titkokba. A határon túli magyarság sorsát, a kisebbségi létet is átélte, bár szép beszédét és öntudatát ez is erősítette, miként családja szeretete vezérelte át a nehézségeken.

A színpadi lét különleges állapot, a közönséggel nagyon személyes kapcsolatot ápol. Megkísérli megfogalmazni a szavakkal oly nehezen megfogható érzéseket és lelkiállapotot.

- Bármerre járok, nagyszerű koncerteket élünk át. Mögöttem áll csaknem húsz ember, velük együtt alkotunk. Mindegy, hogy kisebb hely, vagy nagy, egyformán ugyanazt a minőséget nyújtjuk, nem kötünk kompromisszumot, s én magam egyedül sem. A közönség zsákfaluban is ugyanaz a közönség, mint a nagyvárosban, nem csapok be senkit. S ők sem csupán az énekest látják bennem, bár önmagában az is nagy dolog, hanem engem. Meg tudok nyílni, mert érzem, hogy rám, a lányra kíváncsiak, aki én vagyok! Mindig beszélek is a dalok között, annyi minden megfogalmazódik bennem, amit szeretek megosztani az „én” közönségemmel – ha ez nem hangzik túl szerénytelenül – mondja.

- Oda-vissza játék ez, s a kívülálló talán nem érti. Az érti, aki ott van, s esetleg máskor is visszatér a koncertemre. Szeretek a színpadon lenni, az a közegem. Nem a címlapfotózás, s ami a szereplésekkel egyébként jár, bár ott is igyekszem eleget tenni. De a színpad az igazi. Tavaly, az Aréna-beli koncertemen megfordultam, s láttam, hogy a zenekar tagjai is mosolyognak. Nyugalommal töltött el, s bizakodással. A közönség támogatása adja az erőt, szeretettel áraszt el, s nem mellesleg megvásárolja a jegyeket! Ha nem lennének rám kíváncsiak, nem így lenne. Presser Gábortól sokat tanulok, szeretem a dalait énekelni. Hatalmas megtiszteltetés a barátsága, a közös szakmai munka! – mondja.

A celebség, a többféleképpen értelmező sikeresség és ismertség buktatói, csapdái elkerülték. Úgy véli, ösztönei és édesanyja okítása is segítették abban, hogy felismerje, kiben nem bízhat, kit érdemes elkerülnie. S persze sokat tanult. A tehetségkutató után azonnal pótolta, ami korábban kimaradt, a zenetanárt, a beszédtanárt, mindent. A bulvár azonban nem csábította el.

- Nekem nem volt újdonság, hogy hirtelen megismernek az utcán, rám köszönnek – mosolyog parányit önironikusan, de csöppet sem lebecsülvén azt a vajdasági világot, ami korábban oly szeretettel vette körül. – Kishegyesen is megismertek és rám köszöntek – nevet szívből. – Magamban mindig ugyanazt a Magdit látom, aki akkor voltam. Katonabakancsban, kicsit zabolátlanul, a csillapíthatatlan szerelemmel, a zenével a szívemben.