Sághy Tamás kapta II. András szerepét

2018.07.09. 11:30

Királyok lábnyomában Székesfehérváron

Jó ötlet volt utcára vinni az idei koronázási szertartásjáték sajtótájékoztatóját. A színház előtt sok Fő utcai korzózó megállt, s az angol-svéd focimeccset a kocsmák teraszairól figyelők is biztosan tudják már: pörkölt lesz Gertrúdból.

Majer Tamás

A gyerekek áhítattal tekintettek a hatalmas királyi családra

Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Az óriásbábok idei első belvárosi sétájára összesereglők is belehallgathattak a művészek gondolataiba. A tájékoztató után indult el ugyanis a királyi menet. Szent Istvánt, Boldog Gizellát és Szent Imrét a Sub Rosa régizenei együttes vezette fel, körükben agárdi zászlóforgatókkal, fehérvári íjászokkal, csőszi hagyományőrzőkkel.

Brájer Éva alpolgármester szerint az élet igazolta az öt évvel ezelőtti döntést: jó helyszíne a koronázási játéknak a Nemzeti Emlékhely. Erre utóbb Závodszky Noémi erősített rá. Ő harmadszorra lesz benne az előadásban. Kifejezte, olyan energia összpontosul ott, hogy mindig úgy élte meg az előadásokat, mintha valóságos koronázásnak volna résztvevője. Zsófia grófné szerepét kapta meg.

A gyerekek áhítattal tekintettek a hatalmas királyi családra
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Idén is Szikora János viszi majd színre az ünnepi előadást.

– A Gertrúd-gyilkosság egy egész Európát megrázkódtató bűntény volt, mert királyokat gyilkolásztak rendesen a középkorban, de királynőket nem szoktak – mondta. – Pörköltnek való aprólékra szabdalták a kisfia szeme láttára, aki később IV. Béla néven az ország újjáépítője lett – folytatta.

 

Varga Gabriella testesíti meg az áldozattá váló királynőt.

– Számomra az az érdekes, hogy miért jutott el odáig Gertrúd, hogy meg akarják ölni – vetette fel az előadás egyik fontos kérdését. A színésznő modern házaspárnak látja Andrást és Gertrúdot. A feleség bele akart szólni férje döntéseibe, a király ezt nem ellenezte.

A korona Sághy Tamásra kerül! – Felemelő – ő ezzel a szóval írta le az érzést, amelyet a szerep lehetősége kiváltott benne. Az Aranybullát kiadó királyról Szikora János kiemelte, hogy három évtizeden át uralkodott! Országa Európa egyik legjelentősebb állama volt.

Sághy Tamásból király, Varga Gabriellából királynő lesz
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

A rendező beszélt Szent Erzsébet alakjáról is. II. András lánya az Árpád-ház negyedik szentje. Őt Osváth Judit, a társulat egyik új tagja formálja meg.

– Erzsébet ízig-vérig szilaj lány volt, szőrén ülte meg a lovat, utálták is érte a német dámák – mondta a királylányról Szikora.

Körtvélyessy Zsolt alakítja a koronázó érseket. Mihályi Győző lesz a narrátor. Ő az egyetlen színész, aki az eddigi összes szertartásjátékban színpadra lépett. Az előadások augusztus 18-19-én lesznek, este 9 órakor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában